A rendőrségen akart rabolni egy férfi Hódmezővásárhelyen

Vágólapra másolva!
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletén próbált meg rabolni egy férfi hétfőn délelőtt. A rendőrök lefegyverezték és megbilincselték, büntetőeljárás indult ellene.
Vágólapra másolva!

Egy férfi azzal az ürüggyel kérezkedett be hétfőn délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság épületébe, hogy az illemhelyet szeretné használni. Amikor kifelé jött, az ügyeletnél álló két egyenruhás rendőrre ráfogott egy éles fegyvernek látszó tárgyat, majd az értékeik átadására szólította fel őket. A rendőrök lefogták, elvették a fegyvernek látszó tárgyat, és megbilincselték a 20 éves férfit - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság szóvivője.

A fegyverről az elsődleges vizsgálatok után kiderült, hogy egy az éles lőfegyverhez tökéletesen hasonlító 6 milliméteres ASG típusú airsoft pisztoly - közölte a szóvivő. A fiatalember ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt indult büntetőeljárás.