Egy órán belül kétszer füstölt a metró

Tűzoltók jönnek fel a mozgólépcsőn a metró Deák téri állomásán, miután füst árasztotta el az alagutat 2011. december 9-én
Vágólapra másolva!
Reggel hét óra után nem sokkal, majd nyolc óra után néhány perccel is füstöt észleltek a 3-as metró vonalán, mind a kétszer leszállították az utasokat, de személyi sérülés nem történt. Januárban összesen ötször füstölt szerelvény valamelyik metróvonalon.
Vágólapra másolva!

Füstöt észlelt a járművezető a 3-as metró vonalán, a Forgách utca és az Árpád híd közötti szakaszon, ezért kiürítették az állomást - mondta az [origo] kérdésére a BKV fődiszpécsere. A füst miatt autóbuszok jártak a Lehel tér és Újpest-központ között, de azóta a metrószerelvények már a teljes vonalon közlekednek.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Tűzoltók jönnek fel a mozgólépcsőn a metró Deák téri állomásán, miután füst árasztotta el az alagutat 2011. december 9-én. Az elmúlt egy hónapban összesen ötször füstölt szerelvény valamelyik metróvonalon

A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy az Árpád hídi állomásról érkezett a bejelentés, hogy füstöt észleltek a metróalagútban. Kisdi Máté azt mondta, hogy amikor a tűzoltók kiérkeztek, enyhe füstszagot lehetett érezni, de a füst forrását nem találták meg. Sem izzás, sem más nem utalt füstre, ezért a szerelvényt elszállították egy külszíni állomásra - mondta a szóvivő.

Reggel nyolc óra után nem sokkal másodszor érkezett jelentés a tűzoltóságra a BKV-tól arról, hogy füstöl a metró. A második alkalommal a 3-as metró Deák téri állomásán észlelt füstöt a járművezető a szerelvény harmadik kocsija alól - mondta a BKV fődiszpécsere.

Az érintett állomásokat lezárták és kiürítették, a Nagyvárad tér és a Lehel tér között buszok vitték az utasokat. A metró forgalma néhyán perccel kilenc óra után helyreállt.

A tűzoltóság szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a kiérkező tűzoltók nem találták meg a füst okát, hőkamerával átvizsgálták, majd elszállították a szerelvényt, és levonultak a helyszínről.

Az elmúlt egy hónapban - a hétfői kettővel együtt - összesen ötször füstölt szerelvény valamelyik metróvonalon. Január második hetében két egymást követő napon is füstölt a metró. A műszaki hibák okát a BKV eddig nem közölte.