Tarlós nem támogatja a rejtélyes eredetű útdíjötletet

Tarlós István budapesti főpolgármester a városligeti Tolsztoj sétány avatásán 2011. január 30-án, dugódíj, behajtási díj
Vágólapra másolva!
Egymásra mutogatás kezdődött a fővárosban arról, hogy kinek az ötlete volt az útdíj bevezetése a fővárosban. Tarlós István főpolgármester azt közölte, hogy nem támogatja az útdíjat, amely szerinte egy általa meg nem nevezett kerületi polgármester ötlete volt. Az egyik szóba jöhető polgármester, Rogán Antal az [origo]-nak azt írta, hogy nem hozzá kötődik az elképzelés, és örülne, ha visszavonná ezt a főpolgármester. Az útdíj abban a javaslatcsomagban szerepel, amelyet a főváros készített a kormány számára a BKV finanszírozásának rendezésére.
Vágólapra másolva!

"Sem én, sem a budapesti városvezetés nem támogatja a havi tízezer forintos útdíj bevezetését" - jelentette ki az [origo]-nak Tarlós István főpolgármester. Tarlós István azt mondta: "Ez az útdíj egy kerületi polgármester ötlete volt, ezért került be a megoldási javaslatok közé, nem tudom, miért ezt támogatja a Nemzetgazdasági Minisztérium, én nem támogatom."

Az Index információja szerint szerdán tárgyalja a kormány a budapesti városvezetés javaslatát a BKV finanszírozásának megoldásáról, és a Nemzetgazdasági Minisztérium a havi tízezer forintos útdíj bevezetését támogatja. A lap birtokába került dokumentum szerint az úthasználati díjat a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kell váltani papíralapú matrica formájában. A matrica ára a BKV-bérlethez hasonlóan havi tízezer forint lehet, meglétét pedig a rendőrség ellenőrizné.

A dokumentumban lévő számítás szerint az útdíj bevezetése után a 600 ezer fizetésre kötelezett gépkocsi tulajdonosa - ötvenszázalékos fizetési hajlandóságot és tízszázalékos autókiesést feltételezve - egy év alatt 32 milliárd forintot fizetne be a kasszába. Az anyag emellett számol a kockázatokkal is: a dokumentum megemlíti, hogy az intézkedés "jelentős felháborodást vált ki a közvéleményből", és az ellenőrizhetetlenség miatt még az ötvenszázalékos fizetési hajlandóság is kétséges.

Tarlós nyilatkozata az útdíjról hétfőn a Tolsztoj sétány átadásánál:

A BKV a múlt héten kilencmilliárd forint hitelt és hatmilliárd forint támogatást kapott a fővárostól, de Tarlós István főpolgármester a közgyűlésen is jelezte, hogy a közlekedési cégnek szüksége van a kormány által tavaly zárolt 32 milliárd forintra, és további állami támogatásra is. A főpolgármester és a fővárosi Fidesz-KDNP frakció folyamatosan egyeztet a kormánnyal a BKV helyzetéről. A budapesti Fidesz-KDNP Tarlós István vezetésével január közepén ötfős delegációt jelölt ki, hogy az tárgyaljon a BKV ügyében a kormánnyal.

Ez a delegáció több javaslatot is tett a finanszírozási helyzet megoldására, ezek egyike az útdíj. Tarlós István a javaslatokról azt mondta, hogy a városvezetés ajánlotta a dugódíjat is, amely "egy behajtási díj, és nem is hasonlít a most közzétett javaslatra" - mondta a főpolgármester.

Rogán visszavonatná a javaslatot

A tárgyalódelegációnak egyetlen olyan tagja van, aki kerületi polgármester: Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere. Rogán Antal az [origo]-nak küldött közleményében azt írta: nem ő javasolta az útdíj bevezetését. "Ez a főpolgármester által a kormánynak megküldött nyolcpontos javaslatban szerepel, melynek minden elemét a Budapesti Közlekedési Központ dolgozta ki és foglalta írásba. A javaslatot aláírták az érintettek, beleértve a főpolgármestert is" - írta Rogán Antal.

A belvárosi polgármester hozzátette: "Örömömre szolgál és támogatom, ha a főpolgármester úr az említett részt visszavonja, mert az általános útdíj helyett egy differenciált dugódíj bevezetése sokkal racionálisabb és igazságosabb megoldás lenne."

A Budapest és a kormány közötti egyeztetésben a fővárosi oldalon részt vevő forrásunk azt mondta: a BKK dolgozta ki részletesen a javaslatokatt, amelyek között "utolsóként szerepelt az útdíj bevezetése". A forrás szerint a főpolgármester akkor is jelezte, hogy "nem támogatja az útdíjat, és csak azért került be a csomagba, hogy a kormány lássa, hogy a főváros tényleg minden lehetőséget megvizsgált".

A BKK csak a hatásokat elemezte

A BKK délutáni közleményében úgy reagált, hogy a BKK szerepe "nem a javaslattétel, hanem a hatáselemzés volt", és a fővárosi cég az ilyen típusú rendszer megvalósítását nem javasolta és szakmailag nem is támogatja. A BKK szerint az útdíj ötletét a tárgyalódelegáció egyik tagja vetette fel, és "a BKK szerepe ebben az volt, hogy a hatásokat illetékes szakmai közlekedésirányító szervezetként bemutassa" - írta közleményében a cég.

A BKK elemzése szerint "az útdíj bevezetésének jelentős kockázatai vannak". Például a cég szerint aránytalanul terheli "a külső kerületek között rövid utat megtevő autóst a belvárosba tartó, az utakat és a környezetet jobban terhelő ingázókhoz képest", illetve "lejárathatja és ellehetetleníti a dugódíj koncepcióját".

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Tarlós István az útdíjról nyilatkozik - Több képért kattintson a fotóra!

Az NGM Tarlósra mutat

Hétfő délelőtt megkerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, hogy megtudjuk, miért ezt a javaslatot támogatja. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, aki a kormány nevében tárgyalt a BKV helyzetéről, délután azt mondta az MTI-nek: "a dugódíj és minden egyéb adónem a Tarlós István által javasolt megoldások között szerepelt".

Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány a keddi vagy szerdai ülésén tárgyalja a BKV-ról szóló javaslatot, és a minisztérium "nem lát lehetőséget a parlament által már elfogadott jogszabályok módosítására". Szatmáry Kristóf példaként említette az elfogadott adótörvényeket, a forrásmegosztást, valamint a parkolási bevételeket. Ezeknek a pénzeknek az átcsoportosítását tehát nem támogatja a tárca.

Szatmáry Kristóf szerint a minisztérium már korábban, a parlamenti szakaszban is "markánsan elutasított minden olyan, a BKV finanszírozására vonatkozó javaslatot, amely az iparűzési adó emelésével vagy különadó kivetésével oldotta volna meg a helyzetet". Az államtitkár hozzátette, hogy a kormány elé kerülő anyagban a minisztérium nem emelte ki külön dugódíjat vagy tarifaemelést, "hanem jelezték, hogy a 73 milliárdos hiányszám hiányzó 16,5 milliárdos részét a fővárosnak saját hatáskörében kell megoldania" - mondta Szatmáry Kristóf.