Ebéd közben raboltak ki egy szolnoki családot

Vágólapra másolva!
Közel ötmillió forint értékben lopott készpénzt és ékszereket két nő egy Szolnoki családi házból, miközben a házigazdák a konyhában ebédeltek.
Vágólapra másolva!

Az elsődleges becslések alapján, mintegy 4,5 millió forint értékben loptak el készpénzt és ékszert besurranó tolvajok vasárnap Szolokon egy családi házból, miközben a tulajdonosok ebédeltek - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Pásztorné Kovács Ágnes elmondta: az épületben lakó házaspár éppen a konyhában ebédelt, mialatt a két tolvaj a nyitott bejárati ajtón bejutva az egyik szobából készpénzt és arany ékszereket vitt el.

A férfi ugyan észrevette, hogy két idegen nő van az udvarukon, és kérdőre is vonta őket, ám a házigazdát megtévesztette, hogy a két elkövető azt mondta: szabót keresve nyitottak be a házba.