Felmentését kéri a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja

Vágólapra másolva!
Egyedül a felesége és a szeretője részére biztosított telefonhasználat ügyében ismeri el a felelősségét Gál György, a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja; ügyvédje a vádpontok többségében felmentést kért. Az ügyész korábban több mint tízévi börtönt kért Gálra.
Vágólapra másolva!

Felmentést kért a vádpontok túlnyomó többsége, így a milliárdos erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanpanama vonatkozásában is a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottjának, Gál Györgynek az ügyvédje, Bárándy Péter kedden a Fővárosi Törvényszéken.

A három évet előzetes letartóztatásban töltő, jelenleg házi őrizetben lévő egykori VII. kerületi szabad demokrata gazdasági bizottsági elnököt sok százmilliós kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel, csalással, valamint hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel vádolja az ügyészség az ingatlanpanama, fiktív önkormányzati szerződések, jogosulatlan lakáskiutalások és telefonhasználat miatt. Emiatt múlt pénteken az ügyész 10-15 éves börtönbüntetést kért Gálra.

Az ügyvéd egyedül a Gál felesége és szeretője részére biztosított telefonhasználat ügyében jelezte, hogy védence elismeri a felelősségét, és megtéríti az okozott kárt. Bárándy Péter védőbeszédében főként az ingatlanpanamával foglalkozva azt emelte ki, hogy az ügyészséggel együttműködő, terhelő tanúk szavahihetetlenek, vallomásaik ellentétben állnak a többi bizonyítékkal.