Diákok támadtak tanárokra két debreceni iskolában

2012.02.03. 22:03

Egy 16 éves fiú ütötte meg tanárát egy debreceni iskolában, a város egy másik intézményében pedig három diák fogott közre egy mozgássérült oktatót.

Két iskolában is összetűzésbe kerültek fiatalkorúak az intézmény pedagógusával csütörtökön Debrecenben; egy 16 éves fiú megütötte a tanárát, egy másik nevelővel pedig három diák került összetűzésbe - közölte a rendőrség péntek este. Kovács Károly, a Hajdú megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa elmondta, hogy az azonos épületben működő Nagysándor József Általános Iskolában és a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézményben csaknem ugyanakkor történt a két eset.

Az általános iskolában egy mozgáskorlátozott tanár szólított fel három - 15, a 16 és a 17 éves - diákot, hogy másszanak le a radiátorról. A fiúk erre közrefogták a férfit, egyikük hátulról belekarolva megemelte, és nem engedték tovább haladni a folyosón. A másik intézményben szintén csütörtök délelőtt a felügyelő tanárnő szólt rá egy 16 éves diákra, hogy ne szórjon napraforgómagot a földre. A fiú ezután arcon ütötte a tanárt, aki könnyű sérülést szenvedett. Mind a négy diák ellen közfeladatot ellátó személy - pedagógus - elleni erőszak bűntettének gyanújával indítottak eljárást.