Költöznie kell a rendvédelmisek szakszervezetének

Vágólapra másolva!
A Népszabadság úgy tudja, hogy a Mária Rádió költözhet be abba a honvédelmi minisztériumi ingatlanba, amelyet eddig a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége bérelt.
Vágólapra másolva!

Felbontották az FRDÉSZ szakszervezetének bérleti szerződését, így a hónap végén ki kell költöznie a Honvédelmi Minisztérium (HM) ingatlanából. Helyére várhatóan a Mária Rádió költözhet majd be - írja a Népszabadság. A lap szerint felmondták a korábban Kónya Péter - a kormányellenes tüntetéseket és ellenzéki kerekasztalt szervező Szolidaritás Mozgalom társelnöke - által vezetett Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) bérleti szerződését, így a szakszervezet a hónap végén kénytelen lesz kiköltözni az állami tulajdonban lévő, Gogol utcai ingatlanból.

A HM a lap megkeresésére közölte, hogy a szóban forgó 565 négyzetméteres helyiségre az FRDÉSZ-szel határozatlan idejű bérleti szerződése volt a minisztériumnak, amelyet a szerződésben biztosított jogánál fogva a tárca február végi határidővel felmondott. A szerződésbontás okait a minisztérium nem közölte.

A Népszabadság megbízható forrásból úgy értesült, hogy az épületbe a katolikus missziót folytató Mária Rádió költözhet be márciustól. A HM a lap kérdésére elismerte, hogy érkezett hozzájuk megkeresés a Mária Rádiótól, amelyben a katolikus csatorna kérelmezte az elhelyezésére alkalmas ingatlan bérbevételét. A minisztérium szerint a vonatkozó ingatlan megfelelhet a Mária Rádió által megadott paramétereknek, hozzátették viszont, hogy az ingatlan esetleges bérbeadására az állami vagyongazdálkodás szabályai alapján kerülhet majd sor. Hogy milyen feltételekkel bérelheti majd a katolikus rádió a honvédségi ingatlant, nem derült ki.

Árok Kornél, az FRDÉSZ egyik elnökségi tagja a lapnak azt mondta, a jövőben várhatóan úgy fogják megoldani a szövetség elhelyezését, hogy a tagszervezetek forgó rendszerben vállalják át annak vezetését és a működtetését. "Végtelenül naivnak kell lennie annak, aki azt hiszi, hogy ebben nincs politika, és pusztán a jogszabályi változások miatt bontották fel a szerződésünket. A kormány láthatóan és egyértelműen ki akarja véreztetni a szakszervezeteket" - mondta a lapnak Árok Kornél.