A felsőoktatási törvény miatt várják Hoffmannt Brüsszelbe

Vágólapra másolva!
Az oktatási államtitkárnak felelnie kell az Európai Bizottság felvetéseire a röghöz kötésről és a közösségi alapelvek érvényesüléséről.
Vágólapra másolva!

Andrulla Vasziliu EU-biztos megbeszélést folytatott pénteken Brüsszelben Jávor Andrással, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkárával, és egyetértésre jutott vele abban: Hoffmann Rózsa oktatási ügyekben illetékes államtitkár Brüsszelbe utazik, hogy megvitassa az Európai Bizottságban a magyar közoktatási, valamint felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban felmerült aggodalmakat.

Erről az oktatásügyért, a kultúráért, a többnyelvűségért, az ifjúságpolitikáért és a sportért felelős európai biztos számolt be az EU-országok oktatási minisztereinek tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.

A BruxInfo portál e héten számolt be arról, hogy értesüléseik szerint az Európai Bizottság megvizsgálja, nem sért-e közösségi elvet, illetve célkitűzést a magyar felsőoktatási jogszabály. Felvetődött ugyanis, hogy az állami támogatással diplomát szerzők úgynevezett röghöz kötése esetleg sértheti a szabad munkaerő-áramlás elvét.