György: Spórolni csak csúcsidős járatritkítással lehet

Vágólapra másolva!
A közszolgáltatási szerződés lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működtetni a BKV-t György István főpolgármester-helyettes szerint. György a Tarlós István által felvetett járatritkításról azt mondta, hogy ilyen típusú megtakarítást csak akkor lehet elérni, ha csúcsidőszakban is kivonnak járműveket, ez azonban jelentős jegyárbevétel-csökkenéssel járna.
Vágólapra másolva!

A BKV közszolgáltatási szerződésének lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működtetni a járatokat - mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István főpolgármester a Népszabadságnak azt mondta, hogy járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet a BKV megmentésének ára, a járatok ritkítását pedig a február 29-ei közgyűlésnek meg kell szavaznia, mert nincs más megoldás.

György szerint Tarlós a járatritkításokról szóló kijelentésével azt jelezte: az államháztartási törvény szerint, ha a tulajdonos nem tudja finanszírozni a BKV-t, akkor kötelezettsége, hogy "addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér". Szerinte minden eszközzel bizonyítani kell azt, hogy a városvezetés nem követi el azt a felelőtlenséget, hogy olyan szolgáltatást kér a közlekedési társaságtól, amelyet nem tud kifizetni.

"Úgy ítélem meg én magam, mint városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, hogy a közszolgáltatási szerződésünk lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működni, hiszen addig a folyó finanszírozási problémáknak az áthidalását, úgy látom, meg tudjuk oldani" - jelentette ki György István. Megjegyezte azt is, hogy ha a hitelválságot nem tudja megoldani a főváros a kormány segítségével, akkor már az április végét sem fogja ebben a szolgáltatási struktúrában megélni a BKV, hiszen fizetésképtelenné válik.

Megtakarítani csúcsidős járatritkítással lehet

György döbbenetesnek nevezte azt az eredményt, miszerint a társaság a teljesítményének 50 százalékát csúcsidőben teljesíti, és ekkor a járművek zsúfolásig tele vannak. Szerinte csúcsidőszakban csak olyan áron lehetne járműveket kivenni a forgalomból, hogy az utasok csak a következő vagy azt követő járatra szállhatnának fel. De ha nem csúcsidőben vennének ki járatokat, az azt jelentené, hogy napközben gyakorlatilag az egész buszközlekedést le kellene állítani, ami György szerint nyilvánvalóan nonszensz, továbbá a magas általános költségek sem csökkennének.

Szerinte a nem csúcsidős járatritkítás esetében is ugyanannyi buszt kellene fenntartani, a járatok karbantartási igénye nem csökkenne, és valamennyit lehetne ugyan spórolni üzemanyagban, de a buszsofőröket nem lehetne elküldeni, hiszen csúcsidőben szükség lenne rájuk, tehát bérköltséget sem lehetne megtakarítani.

"Ebből látszik, hogy ilyen típusú megtakarítást csak akkor lehet elérni, ha csúcsidőszakban is kivonunk járművet, az viszont a szolgáltatásnak egy olyan mérvű visszafogását jelentené, amely jelentős utasszám-vesztéssel, és jelentős jegyárbevétel-csökkenéssel járna."

A főpolgármester-helyettes elmondta, finanszírozható BKV esetében nyilvánvalóan nem támogatja a teljesítménycsökkentést, az azonban egy másik kérdés, ha a finanszírozás válsága olyan szintet ér el, hogy a tulajdonos semmilyen módon nem tud pénzt előteremteni. Szerinte Tarlós is arra utalt, hogy ez az állapot beáll, ha május végéig nem sikerül megkötni az új közszolgáltatási szerződést.