Eltemették Csurka Istvánt

Az életének 78. évében elhunyt Csurka Istvánt szombaton temették el a Fiumei úti sírkertben a fővárosban. Politikustársai, művészek és hívei búcsúztak tőle.

Művészek, egykori politikustársak és tisztelői kísérték utolsó útjára Csurka Istvánt szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A drámaírót, politikust az '56-os hősök parcellájában helyezték örök nyugalomra. Az életének 78. évében, február 4-én elhunyt Csurka Istvánt méltatva Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke "küzdőtársról, barátról" emlékezett meg. Leszögezte: Csurka István radikális volt, de nem szélsőséges, életútját a magyarság iránti szeretet határozta meg.

Kiss Gy. Csaba, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja az íróról, a szervezet egykori tagjáról beszélt. Kiemelte: Csurka István a magyar dráma megújítója volt, életműve a legnagyobbakéhoz mérhető. Kovács László, a Magyar Igazság és Élet Pártjának alelnöke megjegyezte: a párt elnökének halálával "a hallgatás falai", amelyek az életművet övezték, leomlottak. Dörner György, az Új Színház igazgatója Reményik Sándor a Halotti beszéd a hulló levelekhez című versével búcsúzott az írótól.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

"Lezsák: Radikális volt, de nem szélsőséges, életútját a magyarság iránti szeretet határozta meg"
További képekért kattintson a fotóra!

Csurka, a politikus, Csurka, az író

Csurka István 1934-ben született Budapesten, a Szegedi Kis István Református Főgimnáziumban érettségizett 1952-ben, majd 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, amiért fél évre Kistarcsára internálták. Tanulmányai befejeztével szabadfoglalkozású íróként dolgozott, 1973-tól 1986-ig a Magyar Nemzet tárcaírója volt.
1988-89-ben tagja volt a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának, 1989-90-ben a Magyar Fórum főszerkesztője, a hetilap 1991. januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke, a Magyar Fórum Kft. ügyvezető igazgatója volt.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A drámaírót, politikust az '56-os hősök parcellájában helyezték örök nyugalomra
További képekért kattintson a fotóra!

A Wikipédián elérhető életrajza szerint Csurkát 1956 után fél évre internálták, majd beszervezték III/III-as ügynöknek. A kilencvenes évek elején az elsők között tárta a nyilvánosság elé ügynökmúltját. Állítása szerint a beszervezési nyilatkozatot az internálás során, kényszer hatására írta alá, és soha nem írt jelentést. Az író 1985-ben részt vett a magyar politikai ellenzék monori tanácskozásán, 1987-ben részt vett a Magyar Demokrata Fórum megalapításában, 1988-tól a párt elnökségi tagja, 1991-1992 között alelnöke volt. 1992 augusztusában ellentétbe került az MDF vezetőivel, egy hónappal később létrehozta a Magyar Út Alapítványt, valamivel később megalapította a Magyar Út Körök mozgalmat. A feszültség közte és az MDF más vezetői között egyre fokozódott; végül 1993. június 5-én az MDF választmánya kizárta a pártból, júniusban megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), melynek azóta is elnöke és a párt parlamenti tagsága alatt frakcióvezetője is volt 1998-2002 között. 2006-ban pártja a Jobbik Magyarországért Mozgalommal közösen indult az országgyűlési választásokon Harmadik Út néven, ám a koalíció nem tudott bejutni a parlamentbe.

A Kádár-rendszer egyik kritikusa

Csurka íróként igen fiatalon, 1954-ben debütált, 1956-ban kiadták első elbeszéléskötetét, a Tűzugratás-t. Saját egyéni hangjára később, a látszat és valóság szembeállítására épülő, ironikus-groteszk novelláiban talált rá (Nász és pofon, Kint az életben, Utasok, Létezés-technika, Vasárnapi menü - elbeszéléskötetek). A prózai műfajban írt még regényeket (Hamis tanú, Moór és Paál, A kard, Dagonyázás), filmforgatókönyvet (Hét tonna dollár) és rádióhangjátékokat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Dörner György Reményik Sándor a Halotti beszéd a hulló levelekhez című versével búcsúzott az írótól.
További képekért kattintson a fotóra!

Legnagyobb szépírói sikereit drámáival (Ki lesz a bálanya?, Deficit, Döglött aknák, Házmestersirató) aratta. Darabjaiban a szatíra, az irónia eszközeivel ábrázolja az emberi értékvesztést, a társadalom pusztulását, a hősök áldozattá válását, a cselekvésképtelenséget. Az általános emberi gyengék kipellengérezése mellett az olvasó és néző számára egyértelműen kihallatszott a Kádár-rendszer erős kritikája is. Irodalmi munkásságáért 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat kapott, 1980-ban elnyerte a színikritikusok díját. Az 1980-as években esszé- és tárcakötetei is megjelentek, az évtized végétől csak politikai írásokat közölt. 1972-ben szilenciumra ítélték rendszerellenesnek és antiszemitának minősített kijelentései miatt, 1986-ban pedig azért, mert a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.