Az árfolyamrögzítésről tárgyal a parlament

Vágólapra másolva!
Matolcsy György javaslatának, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló előterjesztés tárgyalásával kezd a parlament, emellett terítékre kerül egy, a Malév csődjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés miatt javasolt közkegyelmi indítvány is.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés keddi ülésének első napirendi pontja a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvénymódosítás, amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegyez. Eszerint az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamgát új rendszerébe történő belépést a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél.

Az árfolyamrögzítésre 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci franknál 180 forintos, az eurónál 250 forintos, a japán jennél pedig 2,5 forintos árfolyamot alkalmaznak a rögzített árfolyam időszakában.

A parlament ezt követően kezdhet vitát a Malév-bizottság létrehozásáról. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos előterjesztése alapján tíztagú testület vizsgálhatná a Malév és a Budapest Airport privatizációjának, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit.

Ezután a Fidesz-KDNP közkegyelmi törvényjavaslatáról kezdhetnek tárgyalni a képviselők. A kormánypártok javaslata alapján az Országgyűlés azoknak adna közkegyelmet, akik ellen az LMP által meghirdetett tavaly december 23-i, az Országház épülete körüli demonstráció miatt indult büntetőeljárás.

Az LMP az előterjesztésre reagálva közölte, nem kérnek a közkegyelemből, mert úgy látják, a párt politikusai és aktivistái nem követtek el bűncselekményt tavalyi tüntetésükkor.

Szerepel még a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló, kormányzati országgyűlési határozati javaslatának, valamint a Balsai István 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentésének, továbbá az Országos Rádió és Televízió Testület és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2010. évi tevékenységéről szóló beszámolójának megtárgyalása is.