A Metró DBR vezetője lesz a lemondott BKV-vezér

Vágólapra másolva!
Várszegi Gyula alig két hete ajánlotta fel lemondását a főpolgármesternek a BKV prémiumügye miatt. Most a Metró DBR vezetőjeként folytathatja.
Vágólapra másolva!

A BKV vezérigazgatói posztjáról lemondott Várszegi Gyula lesz a Metró DBR új vezetője - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága. A közleményben megemlítik azt is, hogy a fizetése 1,3-1,4 millió forint lesz, tehát megegyezik a BKV vezérigazgató-helyettes fizetésével.

Várszegi Gyula február 10-én ajánlotta fel lemondását Tarlós István főpolgármesternek a BKV prémiumügye miatt.

Várszegi Gyula tavaly szeptemberben került a BKV élére, miután Kocsis István közös megegyezéssel azonnali hatállyal távozott posztjáról. Várszegi előtte 2010 novemberéből a BKV és a BKK igazgatóságának elnöke volt. Közlekedési mérnöki végzettsége van, a rendszerváltás előtt, 1986 és 1988 között volt a MÁV vezérigazgatója, majd több szállítmányozással és járműgyártással foglalkozó cég vezetője. 2002 és 2006 között főtanácsadó volt a fővárosnál, később a Metróber Kft.-nél volt fejlesztési igazgató.