Átlagosan 57 ezer forint lesz az orvosi béremelés

dohányzás, orvos, orvosi rendelő, gyógyszertámogatás csökkentése, dohányos
Vágólapra másolva!
A Világgazdaság szerint a rendelkezésre álló 30 milliárd forintos keretből fele-fele arányban részesülnének a kórházakban és a szakrendelőkben foglalkoztatott dolgozók. A lap úgy tudja, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a háziorvosok kimaradjanak a béremelésből, és hogy a keret bruttó összeg legyen.
Vágólapra másolva!

A 29 ezer orvosból 18 ezren számíthatnak átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésre - írja a Világgazdaság szerdán a saját értesülésére hivatkozva, míg a Napi Gazdaság arról számol be, hogy a február végére várható béremelési megállapodásig a részletek nem nyilvánosak.

A rendelkezésre álló 30 milliárd forintos keretből fele-fele arányban részesülnének a kórházakban és a szakrendelőkben foglalkoztatott dolgozók - olvasható a Világgazdaságban. A nővérek, asszisztensek 10,7 százalékos emelésre, bruttó 12 ezer forintra számíthatnak a Világgazdaság információi szerint, vagy - egy másik számítás szerint - 6 százalékos általános béremelésre és plusz 25 százalékos pótlékemelésre. Ez 65 ezer embert érintene.

A Napi Gazdaság szerint a béremelésből kimaradnak a felnőtt- és gyermekorvosi és a fogászati alapellátásban dolgozók, mintegy 12 ezer orvos és közel 20-25 ezer szakdolgozó. Felvetődött, hogy kor, beosztás és szakma szerint differenciálnának, vagyis azért, hogy itthon tartsák az orvosokat, a "veszélyeztetett" korosztály és szakma kaphatná a nagyobb emelést. A Világgazdaság úgy tudja, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a háziorvosok kimaradjanak a béremelésből, és hogy a keret bruttó összeg legyen.

Az egészségügyi államtitkárság adatai szerint - olvasható a Világgazdaságban - az elmúlt 10 évben 30 százalékkal csökkentek a reálbérek az egészségügyben.

Március végéig kell az érdekvédelmi szervezetek számára elfogadható, költségvetési oldalról pedig finanszírozható béremelési ajánlatot letenni az asztalra. A Napi Gazdaság szerint azonban a 30 milliárd forintos keretbe csak a szakrendelőkben és a kórházakban dolgozó orvosok, nővérek, asszisztensek bérrendezése fér bele.