Nem nyugszik bele pártja döntésébe a leváltott jobbikos

2012.02.24. 8:20

Filó András, a Jobbik szentendrei önkormányzati képviselője szerint mandátuma csak önkéntes lemondással szűnhet meg. A Jobbik csütörtökön közölte, hogy visszahívta és szentendrei alapszervezetének éléről is leváltotta Filót, amiért megszavazta a város új alpolgármesterét.

"Sajnálatos, hogy a Jobbik országos elnöksége a valós tények ismerete, illetve személyes meghallgatásom nélkül büntet, csak azért, mert szentendrei képviselőként megszavaztam, hogy a városban egy menedzserszemléletű szakember legyen az új alpolgármester" - közölte Filó András pénteken.

A képviselő arra a csütörtöki jobbikos közleményre reagált, amely szerint a párt elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy Szentendre külsős alpolgármesterét, Polányi Sándort a Raiffeisen Bank delegálta. A közlemény szerint mivel a Jobbik képviselője, Filó András is megválasztotta a bankárt, a párt országos elnöksége - álláspontjának bekérése után - egyhangú határozattal visszahívta mandátumából a képviselőt. A Jobbik ezen felül leváltotta őt a szentendrei alapszervezet éléről, továbbá etikai eljárást is kezdeményezett.

Filó András azt mondta pénteken, hogy semmiféle írásos tájékoztatást nem kapott a vele szemben alkalmazandó retorziókról, őt meg sem hallgatták. Hozzátette: bízik abban, hogy az elnökség a valós tények birtokában felül fogja bírálni döntését. A képviselő leszögezte, hogy ő, illetve képviselőtársai nem egy bankárra szavaztak, hanem egy átvilágítócég által javasolt menedzser-alpolgármesterre, és voksa miatt tiszta a lelkiismerete. Filó szerint mandátuma csak önkéntes lemondással, illetve csak abban az esetben szűnhet meg, ha a helyi jobbikos listán utána következő négy ember közül valaki hajlandó a helyére ülni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK