Vádat emelnek a reptéri kenőpénzek miatt

Vágólapra másolva!
Tizenhárom ember ellen emelt vádat vesztegetés és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Főügyészség. A vádlottak előbb a repülőteret üzemeltető cég, majd a BKV munkatársaiként kenőpénzért juttattak szerződéshez cégeket.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Sz. György és további tizenkét társa ellen gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelezettségszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte pénteken az ügyészség.

A vádirat szerint Sz. György vádlott a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) jogi előadójaként, R. Krisztina pedig a BA Zrt. jogi igazgatójaként 2008-2009-ben több olyan ügyvédi irodával kötöttek megbízási szerződést, amelynek tagjai hajlandók voltak a vádlottak által kért - jellemzően a megbízási díj 5-10 százalékát kitevő - kenőpénzt fizetni.

Sz. György 2009 nyarán - ekkor már a BKV Zrt. jogi igazgatójaként - F. Zsolttal, a BKV. Zrt. informatikai igazgatójával együttműködve ugyancsak jogtalan előnyt kért a BKV Zrt. részére informatikai szolgáltatást nyújtó kft.-nek kifizetett vállalkozói díjból. A vádlottak a munkaszerződésükben írt kötelezettségüket megszegték, mert a BA Zrt., illetve a BKV. Zrt. gazdasági érdekeit megsértették. A vádlottak szabadlábon védekeznek.

A vesztegetési ügy 2009. december 4-én derült ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. Az akkori feltételezések szerint ebből a szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, az ebből származó tízmillió forintot vehette át a szintén december 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sz. György. Ő passzív ellenállást tanúsított, a pénzt átadó ember azonban megpróbált autójával elmenekülni. Őt a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális egységének segítségével fogták el.

A BKV sorozatos botrányai még 2009 júliusában kezdődtek, amikor kiderült, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató majdnem százmilliós végkielégítést kapott a cégtől, bár ezután is a BKV-nak dolgozott.