Tarlós nem engedi színpadra a gonoszt

2012.02.26. 13:39
A főpolgármester "kissé eltúlzottnak" tartja az Új Színház vezetőváltása körüli felháborodást, és a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak azt mondta, azért választotta Dörner György pályázatát, mert abban szerepel, hogy a művész a magyar irodalom klasszikusait kívánja színpadra állítani hagyományos rendezésben. Tarlós István azt mondta, nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáinak színpada legyen.

Nem engedem, hogy az Új Színház az antiszemitizmusnak vagy a szélsőségesség más formáinak biztosítson megjelenési lehetőséget - mondta a budapesti főpolgármester a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lapnak adott interjúban.

A lap A gonosz színpada címmel közölt budapesti riportot az Új Színházról. Tarlós István főpolgármester "kissé eltúlzottnak" tartja a vezetőváltás körüli felháborodást - jegyezte meg a FAS, emlékeztetve egyebek között arra, hogy egyes vélemények szerint politikai megfontolások vezettek Dörner kinevezéséhez.

Tarlós István ezt a lapnak nyilatkozva visszautasította, és elmondta: azért választotta Dörner pályázatát, mert abban szerepel, hogy a művész a magyar irodalom klasszikusait kívánja színpadra állítani hagyományos rendezésben, ilyen programmal működő színház pedig eddig nem volt Budapesten.

Tarlós a kinevezést követő felháborodásra utalva hozzátette: nem számított erre a heves és kiterjedt reakcióra. "Csodálkozása őszintének hat, éppen úgy, mint az alig leplezett ingerültség" a kinevezés körülményeinek hamis ábrázolása miatt, amely mindenekelőtt külföldön tapasztalható - írta a lap. A főpolgármester ezzel kapcsolatban kiemelte: "nem bocsátottam el az előző igazgatót, a szerződése egyszerűen lejárt".

Tarlós elmondta: mostanáig valamennyi budapesti színházigazgató ugyanahhoz a világnézeti miliőhöz tartozott, ez a "rózsaszíntől a mélyvörösig" tartó színárnyalatokkal jellemezhető tábor. Most változik a helyzet - fejtette ki a főpolgármester. Ugyanakkor "a saját táboromban keletkezett ellenállás dacára a 15 színházigazgató közül 13-hoz hozzá se nyúltam" - tette hozzá.

A főpolgármester azt mondta, nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáinak színpada legyen. Ennek legcsekélyebb jelét is főpolgármesteri figyelmeztetéssel szankcionálja. "Második figyelmeztetés nem lesz", helyette olyan reakció következik, amely "egész Európát meggyőzi" - mondta Tarlós István a német lapnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK