Budai kapja meg a maffiától elfáradt államtitkár posztját

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Az elszámoltatási kormánybiztos váltja a januárban lemondott agrárállamtitkárt. Budai Gyula a politikai államtitkári feladatok mellett is marad kormánybiztos. Elődje, Ángyán József távozásakor nem indokolta meg, hogy miért mondott le, egy hétfőn nyilvánosságra került levele szerint azonban belefáradt a vidékfejlesztési stratrégia körül dúló kemény lobbiharcokba.
Vágólapra másolva!

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos lesz a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára - értesült több forrásból az [origo]. Budai emellett továbbra is kormánybiztos marad.

Információink szerint Orbán Viktor mellett Budai kinevezését támogatta a gazdálkodók érdekvédelmi szövetsége, a Magosz, amelynek Budai elnökségi tagja. Úgy tudjuk, Orbán azzal indokolta a választást, hogy olyan személyeket akart parlamenti államtitkárnak, akik nem a szakmával foglalkozik elsősorban, hanem tud közvetíteni a kormánypárti frakciók és a kormány között.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Forrás: MTI/Soós Lajos

Budai Gyula

Az előző államtitkár, Ángyán József januárban mondott le, akkor nem indokolta döntését. Zöldszervezeteknek írt levelében mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportokra panaszkodott. A szenvedélyes hangvételű levélben - amelyet a Greenfo.hu teljes terjedelmében közölt - Ángyán azt írta, elfogyott körülötte a levegő a Nemzeti vidékstratégia kialakítása során. A levél szerint kért időpontot Orbántól, hogy elpanaszolja mindezt, de nem kapott.

Ángyán szerint a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben "mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-esek, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre". A levélről itt olvashat további részleteket.

Ángyán lemondása a tárca egyéb posztjain is problémát okozott: Ángyán József ugyanis még decemberben felkérte helyettes államtitkárnak ifjabb Zlinszky János ökológust, akit egy január 21-i határozatával annak ellenére ki is nevezett a miniszterelnök, hogy a szakember az államtitkár lemondása után jelezte, hogy a megváltozott feltételekkel nem kívánja betölteni a posztot.