Tarlós: Mi a fészkes fenéből fizessünk?

Fővárosi közgyűlés, Költségvetési szavazás, Tarlós István,
Vágólapra másolva!
Elfogadta a fővárosi közgyűlés a fideszes képviselők szavazataival a 2012-es költségvetést, amely szerint az idén több pénzt ad a főváros a BKV-nak, de kevesebbet költ az oktatásra és a kultúrára. Az ellenzéki képviselők, akik több mint három órán keresztül bírálták a büdzsét, elutasították az előterjesztést. A szerdai ülésen, ahol a főváros gazdálkodását bíráló fideszes Rogán Antal egyszer sem kért szót, Tarlós István főpolgármester többször kifakadt. Egyszer például megkérdezte a képviselőktől: "mi a fészkes fenéből fizessük vissza" a BKV adósságát.
Vágólapra másolva!

"Kérem, ne húzza az MSZP az időt azzal, hogy minden képviselője hozzászól egyenként a költségvetéshez. Nem lehetne egyben?" - kérdezte Tarlós István főpolgármester, amikor a fővárosi közgyűlés a szerdai ülésén elkezdte tárgyalni Budapest 2012-es költségvetését. A jelen lévő nyolc szocialista képviselő azonban hozzá kívánt szólni az előterjesztéshez, így az MSZP-s képviselők többször is elismételték, hogy "elkezdődik Budapest végelszámolása és csődje".

Tarlós a kétórás vita után is azt láthatta a monitoron, hogy az összes ellenzéki képviselő szót kér, míg a Fidesztől csak Németh Zoltán frakcióvezető, illetve Tarlós István két helyettese kért szót. Rogán Antal fideszes képviselő, aki az elmúlt hetekben többször is bírálta a főváros gazdálkodását, végig csendben maradt. Tarlós István, aki dél előtt nem sokkal lezárta a vitát, a fideszes képviselők hallgatását a szünetben azzal magyarázta az [origo]-nak, hogy "korábban megegyeztek, hogy a fideszesek nem szólnak hozzá a vitához, megszavazzák a költségvetést, mit mondanának még".

Tarlós "a szarakodásról"

Délután több mint háromórás vita után a fővárosi közgyűlés 18 igen és 14 nem szavazattal elfogadta Budapest 2012-es költségvetését. A fideszes képviselők támogatták a javaslatot, az MSZP-s, jobbikos és LMP-s képviselők viszont mindannyian nemmel szavaztak.

A büdzsé 299 és fél milliárd forint bevétellel, 377 milliárd forint kiadással, vagyis nagyjából 78 milliárd forint hiánnyal számol. Ezt a hiányt a tervek szerint főként az előző évek maradványából finanszíroznák, illetve nagyjából 26 milliárd forint fejlesztési célú hitelt is felvesz majd a főváros. A 2012-es költségvetésben az oktatási, kulturális, turisztikai és kisebbségi feladatokra az előző évihez képest kevesebbet, közösségi közlekedésre, illetve szociálpolitikai feladatokra pedig több pénzt költenek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A közgyűlés 18 igen és 14 nem szavazattal elfogadta Budapest 2012-es költségvetését

A szerdai közgyűlésre a megszokottnál többen érkeztek, a sajtó munkatársai mellett több fővárosi cégvezető is megjelent a Városháza dísztermében, ahol már reggel fél kilenckor, az ülés kezdetekor alig lehetett üres helyet találni. A többséget a nagyjából hatvan napirendi pont közül a főváros idei költségvetésének tárgyalása érdekelte, amelyről két részletben tárgyalt a közgyűlés. Tarlós István főpolgármester többször is sürgette "a parttalan vita befejezését", és kijelentette: "dolgozni jött, nem színházba". Úgy fogalmazott: Horváth Csaba MSZP-s frakcióvezető például úgy próbálja beállítani a főváros jelenlegi pénzügyi helyzetét, "mintha arról az új vezetés tehetne, és az egy éve csak szarakodik".

"Demszky elherdált, a Fidesz ellehetetlenít"

A költségvetési javaslatot keményen bírálta az MSZP. Horváth Csaba frakcióvezető, aki az előző ciklusban Demszky Gábor főpolgármester helyettese volt, és Hagyó Miklós távozása után a BKV-ért is felelt, egy Gazdálkodj okosan társasjátékot ajánlott a városvezetésnek a sajtótájékoztatóján.

A Jobbik sajnálja, hogy a főváros vezetése nem látja be, hogy az idei évre fel kellene függeszteni több nagyberuházást, így például a négyes metró építését is, és a BKV banki hiteleit ezekből az összegekből lehetne finanszírozni. A párt kifogásolta, hogy a szociális és kulturális terület az idei költségvetés legnagyobb vesztese. Szabó György jobbikos képviselő úgy fogalmazott: "Demszky Gábor és a szocialisták csak elherdáltak, ezzel a szemben a Fidesz ellehetetlenít" (korábban tévesen az szerepelt a cikkben, hogy Tarlós István ellehetetlenít).

Az LMP is elutasította a költségvetési javaslatot. Hanzély Ákos LMP-s képviselő kijelentette: "Budapest fideszes belharc áldozata", és szerinte az a legszomorúbb, hogy a Fidesz előzetes vállalása ellenére nem erősíti, hanem a belső kerületek javára gyengíti a fővárost. Az LMP-s képviselő szerint a költségvetés onnan vesz el pénzt, ahonnan nem szabad, például az oktatástól, és közben "semmilyen problémát nem old meg a főváros".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
LMP-s performansz a szavazáson

"Mi a fészkes fenéből fizessük vissza?"

A megszavazott költségvetési előterjesztés szerint a működési kiadások tíz százalékát a BKV működőképességének fenntartása érdekében visszatartja majd a budapesti városvezetés. Ehhez egyenként felülvizsgálják az intézményeket és az általuk ellátott feladatokat. A pénz visszatartása fővárosi hivatalokat, önkormányzati tulajdonú cégeket, alapítványokat és civil szervezeteket is érzékenyen érint.

Tarlós István korábban ezekre példaként említette a Budapesti Tavaszi Fesztivál lehetséges megszüntetését, a hajléktalanellátás forrásainak szűkítését, a Gyermekmentő Alapítvány, illetve oktatási és kulturális szervezetek támogatásának a csökkentését. A források zárolásának fenntartásáról, esetleg a pénz végleges elvonásáról leghamarabb áprilisban döntenek, miután a BKV finanszírozását rendezte a főváros a kormánnyal.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A BKV finanszírozásához szükséges lépésekről az LMP benyújtott egy előterjesztést a közgyűlésnek. Ebben az LMP a BKV-s prémiumok törlésére és a szerződések átvizsgálásra kötelezné a főpolgármestert. Tarlós István a napirend tárgyalásakor hosszan bírálta az előterjesztést benyújtó LMP-s Somfai Ágnest: "Tőlem tárgyalhatunk erről, de ebben nincs szó arról, hogy áprilisig 40 milliárd adósságot kell visszafizetnie a BKV-nak. Arról soha nem mondott senki semmit, hogy ezt a pénzt mi a fészkes fenéből fizessük vissza" - fakadt ki Tarlós. A BKV finanszírozásáról szóló LMP-s előterjesztést végül napirendre tűzte a közgyűlés, megtárgyalását három fideszes képviselő ellenezte. Erről később vitáznak majd a képviselők.