Navracsics: Csúszik a népszámlálás adatainak feldolgozása

Vágólapra másolva!
Egy képviselői kérdésre adott válaszában a közigazgatási és igazságügyi miniszter elismerte, hogy nem tudják tartani az eredeti ütemtervet. Korábban úgy volt, hogy március 1-jén megkezdik a kérdőívek feldolgozását, de lehet, hogy csak 2013-ban lesznek elérhetők a népszámlálási adatok.
Vágólapra másolva!

A népszámlálás adatainak feldolgozása később történik meg, mint ahogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) eredeti ütemtervében szerepelt - válaszolta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Lamperth Mónika szocialista képviselő írásbeli kérdésére.

A képviselő azután fordult a tárcavezetőhöz, hogy az Index azt írta: mostanában kellene befejeződnie a munkának, de még bele sem kezdtek a múlt októberben lezajlott népszámlálás kérdőíveinek gépi feldolgozásába, mivel másfél éve húzódnak a közbeszerzési eljárások. A népszámlálás első rendszerezett adatai és tanulságai csak 2013 tavaszán láthatnak napvilágot, az eredeti tervekhez képest egy év késéssel.

Navracsics válaszában megerősítette, hogy a cikkben szereplő, a népszámlálási adatok feldolgozásával és az ahhoz kapcsolódó eljárásokkal kapcsolatban állított tények megfelelnek a valóságnak. A miniszter szerint a késedelem nem veszélyezteti az adatok pontosságát és megbízhatóságát. Navracsics azt írta: felelősnek érzi magát azért, hogy a népszámlálási adatokat a lehető legkisebb kockázattal és költséggel, illetve a legjobb minőségben dolgozzák fel.

Virágh Eszter, a népszámlálás szóvivője január elején még azt mondta az [origo]-nak, hogy az első hivatalos, előzetes eredményeket márciusban közli a Központi Statisztikai Hivatal. A jelenleg egy raktárban heverő kérdőívek beolvasását egy korábbi rendelet szerint 2012. március 1-jén kellett volna megkezdenie az állami tulajdonú Educatio Kft.-nek.