Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a honvédség médiacégének korábbi vezetőjét

Vágólapra másolva!
A magyar honvédség fejlesztési lehetőségeiről szóló tízoldalas tanulmány nyolc osztályt végzett, hajléktalan szerzőjének ötmillió forintot fizetett ki a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. - ez csak egy azok közül a fiktívnek tűnő szerződések közül, amelyek révén a gyanú szerint Csapó Tamás társaival együtt több mint 70 millió forintos kárt okozott a honvédségnek.
Vágólapra másolva!

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Honvédelmi Minisztérium médiacégének egyik korábbi vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum. Az ügyészség szerint a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. volt ügyvezetője társaival együtt fiktív szerződések alapján több mint 70 millió forinttal károsította meg a honvédséget - hangzott el az m1 Híradójában.

Csapó Tamás jelenleg az Etyeki Korda Stúdió vezérigazgatója. A Híradó kereste őt, de munkahelyén azt mondták, külföldön tárgyal.

A Legfőbb Ügyészség a kormányváltás után, tavaly februárban rendelt el nyomozást a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú társaságnál a cégnél feltárt hiányosságok miatt. A Híradónak a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Kállai Gábor elmondta, hogy az eddigi nyomozás adatai szerint a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. 2005 és 2009 között több olyan megbízási és egyéb szerződést kötött cégekkel, magánszemélyekkel, amelyek "részben fiktívek, részben teljesen szükségtelenek voltak."

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség több szakértői véleményt szerzett be és csaknem száz tanút hallgatott meg. Kiderült, hogy a Zrínyi Kht. három év alatt több százmillió forintot fizetett ki megbízási szerződések alapján. Egy, a magyar honvédség fejlesztési lehetőségeiről készített tízoldalas tanulmányért például ötmillió forintot utaltak. A szerző - papíron - egy nyolc általános iskolai végzettségű, hajléktalan ember volt.

Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Zrínyi Kht. volt ügyvezetőjét. Az ügyészség szerint Csapó Tamásnak több mint 70 millió forint jogtalan kifizetéséhez lehet köze. A Híradó úgy tudja, az ügyben további gyanúsítások várhatók.