Bárcsak támogatna a külföld, de egy fityinget sem kapunk

2012.03.08. 11:35

Nem kapnak annyi támogatást külföldről a baloldali pártok, amennyit szeretnének, és több képviselőjük is erősen túlzónak tartja Orbán Viktor kijelentését, amely szerint külföldről akarják felépíteni a magyar baloldalt. Egy volt szocialista képviselő azt mondta, előfordul, hogy a külföldről érkező pénzek igazából hazai vállalkozóhoz köthetők, az LMP frakcióvezető-helyettese pedig elárulta, hogy most induló népszavazási kampányukhoz tízeurós adományokra is számítanak európai zöldpártok szimpatizánsaitól. Az tény, hogy Bajnai Gordon volt kormányfő alapítványának számos külföldi támogatója van, ezek kilétét ugyanakkor nem is titkolják.

"Bárcsak támogatna pénzzel minket a külföld, de sajnos egy fityinget sem kapunk" - mondta az [origo]-nak egy volt MSZP-s, ma a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióban (DK) politizáló országgyűlési képviselő. Szerinte Orbán Viktor kormányfő "szokás szerint túlzott és csúsztatott", amikor egy hétvégi interjúban azt mondta, külföldről akarják felépíteni a magyar baloldalt.

A miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lapnak adott interjújában azt mondta: "Magyarországon 2010-ben a baloldal összeomlott, a liberálisok kiestek a parlamentből. Most pedig mi történik? A nemzetközi baloldal megpróbálja ismét felépíteni a magyar baloldalt, aminek ugyan én nem örülök, de érthető. Belülről nem megy, hiszen csak romok vannak, ezért kívülről próbálkoznak, és nem is csak Európából, hanem Amerikából is." Orbán Viktor szerint: "Támogatnak alapítványokat és baloldali beállítottságú személyeket, akik egy baloldali alternatívát akarnak kialakítani Magyarországon. Ezért támad minket radikálisan a nemzetközi baloldal."

A Fideszben nem először került szóba a baloldal nemzetközi támogatása, és bár leginkább Bajnai Gordon volt miniszterelnök Haza és Haladás nevű alapítványával kapcsolatban emlegették eddig, az [origo] megkérdezte a baloldali pártokat, milyen támogatásokat és mennyi pénzt kapnak külföldről, illetve változott-e az érkező összegek aránya az elmúlt évhez képest.

"A rendszerváltás idején volt arra utoljára példa, hogy külföldről pénzzel támogattak pártokat, az MSZP most és az elmúlt években semmilyen pénzt nem kapott" - mondta az [origo]-nak Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. A szocialisták vezetője Orbán Viktor kijelentését "kommunikációs trükknek" tartja. Úgy fogalmazott: "a kormányfő megint feltette a régi lemezt, hogy a baloldal ráront nemzetére, és csak a Fidesz nemzeti, de ennek semmilyen valóságalapja nincsen". A szocialisták vezetője szerint ugyan van együttműködés külföldi testvérpártokkal, elsősorban az Európai Szocialista Párttal, de ez nem anyagi támogatást jelent, hanem közös fellépést és külföldi meghívásokat. Mesterházy Attila szerint arra is akad példa, hogy az MSZP Táncsics Mihály Alapítványa közösen szervez konferenciát külföldi szervezetekkel, elsősorban a Friedrich Ebert Alapítvánnyal. "Itt úgy kapunk támogatást, hogy a két alapítvány megosztja a szervezési költségeket." Az [origo] megkereste a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodáját is, ott későbbre ígértek tájékoztatást az MSZP-vel való együttműködésről.

Az Állami Számvevőszék néhány napja közzétett, a párt 2009-es és 2010-es gazdálkodásról szóló jelentésében mindenesetre azt írja, az MSZP "külföldi államtól, költségvetési szervtől, állami vállalattól, állami részvétellel működő gazdasági társaságtól nem fogadott el vagyoni hozzájárulást, valamint névtelen adományt".

Az MSZP legutóbbi, a párt honlapján és a Hivatalos Értesítőben közzétett 2010-es pénzügyi zárómérlege szerint valamivel több mint egymilliárd forintból gazdálkodott. 2009-ben még 1,3 milliárd forint bevétele volt a pártnak, mert a 2006-os választási eredménye alapján akkor még nagyobb, majdnem egymilliárd forintos állami támogatást kapott. A párt 2010-es bevételeinek legnagyobb részét a beszámoló szerint a 674 millió forintos állami támogatás jelentette, emellett tagdíjakból 46 millió forint, magánszemélyek (elsősorban MSZP-s képviselők) pénzadományaiból pedig 253 millió forint folyt be a pártkasszába. A hivatalosan közzétett adatok szerint az MSZP az elmúlt években egyetlen forintot sem kapott külföldi magánszemélyektől vagy szervezetektől.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Hillary Clinton tavaly nyáron ellenzéki politikusokkal is találkozott

Több MSZP-s képviselő azzal kerülte ki a szocialisták gazdálkodására vonatkozó kérdéseket, hogy szerintük Orbán Viktor a hétvégi interjújában nem is az MSZP, hanem Bajnai Gordon volt kormányfő alapítványának finanszírozására célzott. A Heti Válasz még február közepén arról írt, hogy több tízmillió forintnyi szponzorpénzzel támogatta a Haza és Haladás Alapítványt a Hillary Clinton amerikai külügyminiszterhez közel álló Center for American Progress (CAP) nevű szervezet. Az alapítvány vezetője John D. Podesta, aki a Fehér Ház kabinetfőnöke volt Bill Clinton elnöksége idején.

Szigetvári Viktor, Bajnai Gordon egykori kabinetfőnöke, aki jelenleg a Haza és Haladás Alapítvány kurátora, a német lapnak cáfolta, hogy "külföldről pénzelt politikai alternatívaképzés folyna Magyarországon", de elismerte a pénzügyi támogatást. "Érteném a problémát, ha iráni meg észak-koreai intézetekkel kokettálnánk (...) Tudom, erős a politikai szándék, hogy ezzel inszinuáljanak minket, de mi inkább büszkék vagyunk rá" - fogalmazott Szigetvári Viktor, aki az [origo]-nak már nem kívánt nyilatkozni a témáról.

A Haza és Haladás Alapítványt a honlapján szereplő adatok szerint a CAP mellett más nemzetközi szervezetek is támogatják. A partnerek között szerepel a német Bertelsmann Alapítvány, amely a korábban a Népszabadságot is birtokló Bertelsmann médiavállalat fő tulajdonosa. Emellett több politikai agytröszt, úgynevezett think tank is támogatja Bajnaiékat, például a brit Institute for Public Policy Research, a francia Terra Nova és a magát balközép agytrösztnek nevező, Londonban alapított Policy Network.

Tíz eurók és pénztelenség

Az LMP pénzügyi beszámolója szerint 2010-ben összesen majdnem húszmillió forintot kapott külföldi magánszemélyektől (az évben összesen 280 millió forint bevétele volt a pártnak). A külföldi adományok legnagyobb része, 17,3 millió forint Richard Field Magyarországon élő amerikai üzletembertől származik. LMP-s politikusok többször kijelentették, hogy a 2010-es választások óta a pártnak nincs kapcsolata a vállalkozóval, és anyagi támogatást sem kap tőle.

"Tartjuk a kapcsolatot külföldi szervezetekkel, európai zöldpártokkal, de ez nem jelent közvetlen pártfinanszírozást" - mondta az [origo]-nak Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese. Karácsony szerint az LMP külföldi alapítványokkal (például a német zöldekhez közel álló Heinrich Böll Alapítvánnyal) közös szakmai programokat tart, és a párt úgynevezett nyári egyetemének szervezéséhez is kapnak nemzetközi segítséget. Ugyanakkor elárulta, hogy a hétfőn indult népszavazási kampányukhoz is várnak pénzbeli támogatást külföldről. "Azt kérjük majd az európai zöldpártok szimpatizánsaitól, hogy küldjenek akár csak tíz eurót, hogy összejöjjön több mint háromszázezer aláírás" - mondta a frakcióvezető-helyettes.

"A Demokratikus Koalíció külföldről egyetlen forint támogatást sem kap" - mondta az [origo]-nak Varju László. A párt kizárólag tagdíjakból, adományokból, illetve az idén megalakuló frakció működési támogatásából gazdálkodik 2012-ben - tette hozzá a pártigazgató. Varju László azt ígérte, a jövőben a kötelező éves beszámoló mellett honlapjukon negyedévente is tájékoztatják a nyilvánosságot a párt gazdálkodásáról, és bevételeik mellett - szintén a jogszabályokon túl - kiadásaikról is beszámolnak.

A DK honlapján szereplő adatok szerint a párt a tavalyi 14,5 millió forint után az idén összesen 183 és fél millió forintos bevételre számít. 4,6 millió után az idén 20,7 millió forintot költene működési kiadásra, rendezvények szervezésére pedig 14,5 millió forintot szán a korábbi 1,8 millió forintot követően.

Bizonytalan forrásból túlköltekező parlamenti pártok

A nyilvános adatok alapján a 2010-es kapmányköltéseket összesítő Képmutatás.hu szerint az MSZP két évvel ezelőtt a választási kampányokra a hivatalosan feltüntetett bevételeinél jóval többet költött. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Freedom House Europe és a Transparency International Magyarország által működtetett szervezet szerint az MSZP a parlamenti választási kampányra 1,159 milliárd forintot fordított, szemben a párt beszámolójában szereplő 404 millióval, az őszi önkormányzati választási kampányra pedig újabb 359 millió forintot.

Az összegzés szerint minden párt jelentősen túlköltekezett, legjobban a Fidesz, amelynek parlamenti kampánya a honlap szerint 1,289 milliárd forintba került, szemben a feltüntetett 404 millióval. Az LMP 192 millió helyett 259 millió forintot kampányolt el, a Jobbik 110 millió forint helyett 277 millió forintot költött 2010-ben választásokra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK