Kamu telefonkönyvvel csaltak ki közel negyvenmilliót

Egy cég tavaly tavasszal és nyáron több mint nyolcvanezer hazai cégtulajdonoshoz küldte ki postán a magyartelefonkönyv megjelenéséről szóló előfizetői szerződést, valamint a közel harmincezer forintról szóló számlát, amely mögött azonban nem volt szolgáltatás. A banda tagjai közül ketten már előzetes letartóztatásban vannak.

Nem létező telefonkönyv előfizetési díjára mintegy negyvenmillió forintot csalt ki csaknem ezer cégtulajdonostól egy társaság, közülük ketten előzetes letartóztatásban vannak, egyikük pedig házi őrizetben - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint a társaság tagjai több hasonló tevékenységet folytató kft-t hoztak létre, és azokat párhuzamosan működtetve különböző összegeket csaltak ki jóhiszemű emberektől.

Az egyik bejegyzett és létező kft. tavaly tavasszal, illetve nyáron több mint nyolcvanezer hazai cégtulajdonoshoz küldte ki postai úton a "magyartelefonkönyv" nyomtatott és internetes megjelenéséről szóló előfizetői szerződést, valamint 29375 forintról szóló számlát, amely mögött nem volt szolgáltatás.

A megkeresettek közül több mint nyolcszázan be is fizették a pénzt, s mintegy 25 millió forint befolyt a cég számlájára. Ezzel párhuzamosan egy másik megkeresés is kiment, amelyen már egy másik cég nevében ajánlottak fel hasonló szolgáltatásokat. Ennek a bankszámlájára több mint 15 millió forintot fizettek be cégtulajdonosok.

Az ügyben egy velencei férfi bejelentése alapján csalás miatt tavaly tavasszal kezdett nyomozni a gárdonyi rendőrkapitányság. Az eljárás alatt derült ki, hogy egymással párhuzamosan több bejegyzett kft. is hasonló profil álcázásával csal ki különböző összegeket a megkárosítottaktól, valamint hogy az elkövetett csalásokban közreműködők egy családhoz tartoznak.

A gárdonyi nyomozók tavaly év végén két csalót elfogtak, a bűncselekmények értelmi szerzőjét pedig a múlt hónap végén kapták el. Egyikük, egy azóta előzetes letartóztatásba helyezett 32 éves katymári férfi nevén nyolc olyan cég szerepelt, amelyeket nagy valószínűséggel a csalásokra hoztak létre.

Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi azt állította, hogy tevőlegesen ő nem vett részt a kft-k ügyeinek intézésében, csak a nevét adta, mint ahogy az ügyben egyelőre tanúként szereplő élettársa is. Tavaly év végén fogták el az ügy másik - az azóta ugyancsak előzetes letartóztatásban levő, büntetett előéletű, s jelenleg is több büntetőeljárás alatt álló - gyanúsítottját, egy 35 éves szigethalmi férfit, aki a nyomozók feltételezése szerint a csalások elkövetését a háttérből irányította.

A csalások értelmi szerzője az a 42 éves, házi őrizetbe vett balatonszárszói férfi volt, akit budapesti lakásán fogtak el. A cégek bankszámlájára utalt összegeket minden esetben ő vette fel pénzkiadó automatáknál.