Járkálást szervez a Jobbik Kerecsenden

2012.03.08. 13:51

A Jobbik szeretné elriasztani az Egerhez közeli Kerecsenden a bűncselekmények elkövetőit. Mivel járőrözni már csak engedéllyel lehet, járkálni küldenének párokat a városba.

Civil aktivisták fognak járkálni az Egerhez közeli Kerecsenden annak érdekében, hogy elriasszák a településen egyre inkább szaporodó bűncselekmények elkövetőit - jelentette be csütörtökön Egerben a Jobbik alelnöke. Nem a gyöngyöspataihoz hasonló egyenruhás járőrözésre készülnek, mert ezt "a pintéri rend" több év börtönnel bünteti, de az is előfordulhat, hogy egyszerre 50 ember járkál párokban a községben - mondta kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón Sneider Tamás.

A Jobbik alelnöke szerint a nemzetközi szervezetek ezzel kapcsolatos véleményével a Jobbik nem törődik, mert szerinte ők sem foglalkoztak az elmúlt húsz évben a magyarországi bűnözéssel. Sneider Tamás szerint mára elviselhetetlen közállapotok alakultak ki a Heves megyei településen, szerinte a cigánytelephez közeli utcákban már minden egyes házba betörtek legalább egyszer, ám van, ahová már négy alkalommal és a rendőrségnek semmilyen tekintélye nincs. Sneider kijelentette, hogy ha az állam nem védi meg a településen a magyar embereket, a Jobbik megtalálja ennek a módját.

Arra a felvetésre, nem tartanak-e attól, hogy Kerecsenden a gyöngyöspataihoz és a hajdúhadházihoz hasonló feszültségek keletkeznek, Sneider Tamás úgy reagált: a járőrözés a bűnözők körében keltett feszültséget, aminek nagyon örültek, hiszen mindkét településen töredékére esett vissza a bűncselekmények száma.

Egy évvel ezelőtt a Jobbikhoz több szálon kötődő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és a Véderő járőrözni kezdett több észak-magyarországi településen. A két szervezet és a helyi cigány lakosság között súlyos, elhúzó konfliktus alakult ki Gyöngyöspatán. Tavaly áprilisban a Belügyminisztérium új bűncselekményi formának nevezte a félelemkeltő járőrözést, majd az országgyűlés májusban szigorította a büntető törvénykönyvet, amely szerint bűncselekménynek minősül, ha valaki engedély nélkül járőrözik.