A titkolózó Közgép hátteréről kérdezi a kormányt Gyurcsány pártja

Vágólapra másolva!
A Közgép nevű építőipari cég jelenleg ismeretlen tulajdonosi hátterének feltárására szólította fel a kormányt a Demokratikus Koalíció pártigazgatója, aki szerint elfogadhatatlan, hogy olyan cég nyer állami megbízásokat és kap állami hitelt, amelyről nem lehet tudni, hogy kik tulajdonolják. A vállalkozás évek óta egy technikai megoldással rejtegeti a tulajdonosait, vezetője ugyanakkor szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkezik.
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója, Varju László egy pénteki sajtótájékoztatón felszólította a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra, kik állnak az állami megbízások sorát elnyerő építőipari vállalat, a Közgép Zrt. mögött. A Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök által alapított párt országgyűlési képviselője az MTI tudósítása szerint utalt arra, hogy az Atlatszo.hu nevű internetes oldal kedden azt írta, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 34 milliárdos hitelkeretet nyújtott a Közgépnek. Az Atlatszo.hu az MFB-től kapott adatokra hivatkozva azt közölte, hogy a hitelben részesülő cégek közül a Közgép számára biztosították a legnagyobb keretösszeget.

Az [origo] korábban részletesen foglalkozott az elmúlt években látványosan megerősödött, kormányzati kötődésű Közgéppel. A cikkekből kiderült többek között az, hogy a cég tulajdonosi háttere tisztázatlan, a közgyűléseket ugyanis minden évben egy olyan technikai megoldással bonyolítják le, amely lehetővé teszi, hogy a cég tulajdonosai rejtve maradjanak. Varju a sajtótájékoztatón elfogadhatatlannak nevezte, hogy nem lehet megtudni, kik kaptak 34 milliárd forint állami hitelt és felszólította a kormányt, hozza nyilvánosságra mindazt, amit a Közgép tulajdonosi szerkezetéről tud. Hozzátette azt is, hogy amíg a kis- és közepes vállalkozások nagy része ellehetetlenült, az építőipar vergődik, a Közgép egyetlen óriásvállalatként sorra nyeri az állami megrendeléseket.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A Közgép vezette a Margit híd felújítását is

A Közgép történetét bemutató korábbi írásunkból kiderül, hogy a cég felívelése már a kormányváltás előtt is elkezdődött, amikor többek között szocialista kötődésű vállalatokkal együttműködve nyert el sorban állami megbízásokat. Az erősödés tovább folytatódott a kormányváltás után is, a Közgép az építőipari munkák mellett sikeresen szerepelt például a vasúti fejlesztésekre kiírt pályázatokon is. A munkák többségét ugyanakkor konzorciumok tagjaként, tehát más cégekkel összefogva nyerte el. A cég legutóbbi, 2010-es évről szóló mérlegében 44 milliárd forintos bevételről számolt be, és ugyan a tavalyi mérleg még nem nyilvános, az Indexnek február végén a Közgép kommunikációs vezetője azt nyilatkozta, hogy a 2011-es bevétel körülbelül 57 milliárd forint volt.

A Közgép elnöke a szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Nyerges Zsolt, aki ezt a tisztséget ugyan tavaly június óta tölti be, de a vállalatot közelről ismerők szerint informálisan már korábban is jelen volt a cég életében. Nyerges üzleti kapcsolatban áll Simicska Lajossal, aki a kilencvenes évek első felében a Fidesz gazdasági igazgatója volt, de a párt több politikusa szerint továbbra is meghatározó gazdasági háttérembernek számít (részletek a hátország építéséről ebben a cikkben). A politikai kötődésre utal az is, hogy Nyerges Zsolt testvére, Nyerges Attila januárban politikai főtanácsadói posztot kapott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (a tárcánál történt változások háttere megismerhető ebből a cikkből).

A Közgép évek óta alkalmazza azt a közgyűlési technikát, amellyel el tudja rejteni a tulajdonosait, az [origo] azonban korábban rátalált egy olyan információra, amely részben megvilágította a cég közelmúltjának tulajdonosi hátterét. Januári cikkünkben beszámoltunk arról, hogy egy közel tíz éve működő, az alapítása óta a most kormányzó politikai erőkhöz közel álló cég, a Pro Aurum Vagyonkezelő Zrt. a 2008-as, 2009-es és 2010-es mérlegében is feltüntette azt, hogy mintegy 23 százalékos részesedéssel rendelkezik a Közgépben. A Pro Aurum nem reagált a megkeresésünkre, így nem sikerült megtudni, hogy továbbra is van-e tulajdonrészük a Közgépben, amely szintén többször elhárította már a tulajdonosi háttérre vonatkozó kérdéseinket.

A 2003 végén alapított Pro Aurum 2004 óta tulajdoni részesedéssel rendelkezik a most kormányzó politikai erőkkel általában szimpatizáló Magyar Nemzetet és Hír Tv-t működtető cégekben, vezérigazgatója pedig hosszú ideig Töröcskei István bankár volt, aki a posztról az után távozott, hogy tavaly ősszel kinevezték az Államadósság Kezelő Központ élére. A cégbíróságon megtalálható adatok szerint a Pro Aurum közvetetten Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik, a tavaly júniusi közgyűlésről szóló iratok szerint ugyanis a cég közel fele két olyan vagyonkezelő kft.-nek a tulajdonában van, amelyeket többségében az üzletember és felesége által birtokolt, Neo-Met Kft. nevű cég tulajdonol. Simicska és felesége azonban csak tavaly áprilisban vásárolta meg ezt a társaságot, így akkor még nem volt az övék, amikor a Közgép-részesedésről szóló Pro Aurum-beszámolók készültek.