Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet birtokába került OEP-tervezet szerint megszűnne a gyógyászati segédeszközök 98 százalékos társadalombiztosítási támogatási kategóriája. Az OEP-ben azt is elképzelhetőnek tartják, hogy vénydíjat vezetnek be az eddig térítésmentességet jelentő közgyógyellátásban.
Vágólapra másolva!

A gyógyászati segédeszközök tb-támogatásának jelentős csökkenésével számol az egészségbiztosító egy tervezet szerint, a termékekért így a betegeknek többet kellene fizetniük - írta kedden a Magyar Nemzet az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) készült munkaanyagra hivatkozva.

A lap birtokába került tervezet szerint megszűnne a gyógyászati segédeszközök 98 százalékos társadalombiztosítási támogatási kategóriája. A tervezet szerint az OEP-ben azt is elképzelhetőnek tartják, hogy vénydíjat vezetnek be az eddig térítésmentességet jelentő közgyógyellátásban. Teljesen megszüntetnék az eszközök javításának támogatását, vagy - egy másik variáció szerint - ehhez jótállást a követő évben nem, és utána is csak évente egyszer adnának - írja a Magyar Nemzet.

Kevesebbet írhatnának fel az orvosok például kötszerből, így a betegek az eddigi havi harminc helyett csak húszat, bizonyos termékeknél pedig csak 15-öt kaphatnának. Rosszul járnának a diabéteszesek, esetükben a vércukorszintmérő tesztcsíkjának támogatását nyolcvan százalékról hetvenre vagy ötvenre csökkentenék. Változna a járást segítő és a hallásjavító eszközök támogatása is. Ez utóbbi megvásárlásához például hetven- helyett csak hatvanszázalékos támogatást nyújtana az egészségbiztosító.

A lap megkeresésére az OEP-nél elmondták: minden lehetőséget megvizsgálnak, hogy az egészségügy területén a lehető leghatékonyabban lehessen felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat. Felhívták a figyelmet arra, hogy a segédeszközökre fordított összeg az elmúlt öt évben csaknem 40 százalékkal - 36 milliárdról 50 milliárd forintra - emelkedett, pedig a rászorulók száma alig változott.