Új eljárás indulhat Damu Roland ügyében

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet úgy tudja, vizsgálat indult a miatt, hogy a sorozatszínészt első fokon hat év börtönre ítélő bírónő valóban rokoni kapcsolatban áll-e Damu Roland volt barátnőjével.
Vágólapra másolva!

Befogadta, és vizsgálatot indított a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) annak az állampolgári bejelentésnek a tartalma miatt, amely szerint családi vagy rokoni kapcsolat lehet a Damu Roland sorozatszínészt szeptemberben elítélő volt bírónő, Szabó Noémi és az ügy sértettje, a színész volt barátnője között - írta szerdán a Magyar Nemzet.

A lap információja szerint a KNYF eljárása azt jelenti, hogy a bejelentést tevő információinak alapja lehet, az ügyészség különben nem foglalkozna azzal.

Damu Roland erőszakos közösülés, súlyos testi sértés kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt indított perében a jövő héten hoz határozatot másodfokon a Fővárosi Törvényszék, ugyanis a múlt heti tárgyalást elnapolták. Damu ügyvédje az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését vagy Damu felmentését, P. Tímea ügyvédje pedig a döntés helybenhagyását kérte.

Damu Rolandot első fokon hat év börtönre és hat év közügyektől való eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mert bűnösnek találták súlyos testi sértésben, erőszakos közösülésben és személyi szabadság korlátozásában.