Hat embert kellett kórházba vinni, tizenhármat előállítottak

Vágólapra másolva!
Különféle szabálysértések miatt tizenhárom embert előállított a rendőrség március 15-én Budapesten. A mentőknek 45 embert kellett ellátniuk, hat beteget kórházba vittek.
Vágólapra másolva!

Tizenhárom embert állított elő a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a fővárosi rendezvények helyszíneiről - közölte csütörtökön késő este a honlapján a rendőrség. Közülük tíz embert garázdaság, egyet rendzavarás, egyet közbiztonságra különösen veszélyes eszköz miatt, további egy embert pedig hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt. Egy emberrel szemben gyülekezési joggal való visszaélés miatt kezdeményeznek szabálysértési eljárást.

A közlemény szerint "a március 15-i rendezvényeket a rendőrség a szükséges erőkkel, eszközökkel biztosította". A BRFK további részleteket nem közölt arról, hogy az előállítottak pontosan mivel valósítottak meg szabálysértést, és nem tér ki a közlemény a Szabadság téri Bankcenternél történtekre sem.

Kora este a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tüntetői hatoltak be az épületbe, hogy petíciót adjanak át az IMF magyarországi képviseletének. Miután kiderült, hogy senki nincs az irodában, petárdát és füstbombát robbantottak. A részletekről korábbi cikkünkben olvashat.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-nek azt mondta: az állami rendezvényeket előre elkészített mentési terv alapján biztosították. A fővárosban reggeltől a kora estig 45 embernek nyújtottak segítséget. Hat embert kellett kórházba szállítani, de egyikük sem volt súlyos állapotban, könnyebb sérülések, enyhe rosszullét miatt szorultak ellátásra.