Nem bolygatná tovább az ügynökkérdést Medgyessy és Boross

2012.03.18. 22:23

Boross Péter és Medgyessy Péter korábbi miniszterelnökök szerint felesleges tovább bolygatni az ügynökkérdést, a két politikus vasárnap este, az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt erről. A Fidesz és a KDNP hétfőn újra tárgyalni kezdi, hogy nyilvánosságra kell-e hozni az ügynökaktákat, és ha igen, milyen módon.

Boross Péter és Medgyessy Péter volt miniszterelnök egyaránt úgy véli, felesleges tovább bolygatni, hogy a rendszerváltás előtt ki volt az állampárti titkosszolgálat ügynöke - derült ki az ATV Szabad szemmel című műsorának vasárnap esti adásában.

"Sérült lelkek ambícióit látom ebben megnyilvánulni" - fogalmazott Boross Péter egykori MDF-es politikus, aki a rendszerváltás után az Antall-kormány első titkosszolgálatokat felügyelő minisztere volt, majd Antall József halálát követően, 1993 decemberétől 1994 júliusáig miniszterelnökként tevékenykedett.

Boross Péter szerint egész mást jelent, ha valaki előnyökért cserébe vállalta ezt a tevékenységet, mint ha önhibáján kívül, kényszer, fenyegetés, zsarolás hatására kellett részt vennie benne. "Nem olyan egyszerű kérdés ez, mint amilyennek látszik" - fűzte hozzá a politikus, majd megjegyezte: "Az meg ellenszenves nekem, mikor egykoron védett kádergyerekek ma ezt a dolgot különösen nagy hangsúllyal akarják képviselni és nyilvánosságra hozni, mert nekik könnyű volt."

Medgyessy szerint csak felesleges figyelemelterelés az egész

Medgyessy Péter, aki a rendszerváltás előtt miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri funkciót töltött be, 2002 és 2004 között pedig a szocialista-szabad demokrata koalíció pártonkívüli miniszterelnöke volt, úgy vélekedett, hogy ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni, "felesleges figyelemelterelés", "egy nagyon szűk kör érdeklődését elégíti ki", a jelenlegi szabályok egyébként is lehetővé teszik, hogy az emberek megismerhessék a saját múltjukat.

Arra a felvetésre pedig, hogy nem válnak-e egyes közéleti szereplők zsarolhatóvá a máig feltáratlan ügynökakták miatt, Medgyessy Péter azt mondta, bár "a mai magyar világ tele van erkölcstelenséggel", de nem hiszi, hogy bárkit is a múltjával tartanának sakkban.

Medgyessy Péterről néhány héttel az után, hogy 2002 tavaszán miniszterelnökké választották, címoldalon hozta az egyik ellenzéki napilap, hogy D-209-es számmal szigorúan titkos tisztként az állampárt titkosszolgálatának dolgozott. Medgyessy a parlamentben napokon belül elismerte, hogy 1977 és 1982 között kémelhárító tiszt volt. A hír felröppenése kormányválság veszélyét idézte elő, ugyanis emiatt az SZDSZ-ben voltak olyanok, akik a koalícióból való kilépést szorgalmazták, ám az SZDSZ maradt a kormányban.

Az ügynökakták kérdése idén februárban került ismét napirendre a parlamentben. A Fidesz-KDNP-frakciószövetség hétfői ülésén tárgyal az ügynökkérdésről. Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke korábban azt mondta, az ügynökmúlt feltárásának módszeréről komoly vita zajlik a kormánypárti képviselőcsoportban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK