Vágólapra másolva!
Bizonyítottság hiányában a Pécsi Ítélőtábla kedden nem jogerősen felmentette azt a nőt és két férfit, akik a vád szerint 2009 januárjában a pécsi Frankel Leó utcában megöltek egy idős asszonyt, hogy hozzájussanak értékeihez. Az esetet korábban azért is nagy érdeklődés kísérte, mert a huszonynyolc késszúrással meggyilkolt nőről a hozzá kihívott háziorvos azt állapította meg, hogy természetes halállal halt meg. Őt továbbképzésre küldték.   
Vágólapra másolva!

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben bűnösnek találta és életfogytiglanra ítélte tavaly az ügyben korábban eljáró bíróság azt a férfit és bűnsegédként elmarasztalt élettársát, akit kedden nem jogerősen felmentett a Pécsi Ítélőtábla.

Balogh Péter Ferenc és Kovács Tímea Andrea a korábbi ítélet szerint legkorábban harminc év múlva kerülhetett volna feltételesen szabadlábra, az Ítélőtábla szerint azonban nem találta bizonyítottnak cselekedetüket.

A pécsi Frankel Leó utcában lakó férfit és a nőt azzal vádolták, hogy 2009 januárjában megöltek egy idős nőt, akiről megtudták, hogy jelentős értékű ékszert és készpénzt tart otthon.

Kovács Tímea Andrea, aki ismerte az egyébként zárkózott asszonyt, a vád szerint gond nélkül bejutott a lakásába, ahova beengedte Balogh Péter Ferencet. A férfi bántalmazni, fojtogatni kezdte az idős nőt, majd huszonnyolc késszúrással végzett vele. Kovács Tímea Andrea közben felhívta telefonon az utcán, egy kocsiban várakozó bűntársukat, Faragó Pétert, hogy jöjjön fel, mert "baj van". A lakásba belépő férfi még látta az utolsó késszúrást, ezért el akart menni, de társai marasztalták, hogy segítsen összeszedni az értékeket és eltüntetni a nyomokat.

A társaság végül mintegy 400 ezer forint értékű ékszerrel és készpénzzel hagyta el a helyszínt, de a rendőrség később elfogta a nőt és a két férfit, s eljárást indított ellenük.

A Pécsi Ítélőtábla Makai Lajos vezette tanácsa a vádlottak felmentését azzal indokolta, hogy bűnösségükre az elsőfokú bíróság nem közvetlen bizonyítékok, hanem tanúvallomások alapján következtetett, az egyik tanú azonban visszavonta vallomását, a másiknak a szavahihetősége pedig megdőlt a másodfokú eljárásban.

Mivel az ügyészség fellebbezett a határozat ellen, az ügy a Kúrián folytatódik.

A Frankel Leó utcai emberöléshez kapcsolódó nyomozást és bírósági tárgyalást nemcsak a bűncselekmény kiemelt súlya miatt, hanem azért is kísérte nagy sajtóérdeklődés, mert a rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az idős asszonyhoz hívott háziorvos - a magyar kriminalisztika történetében példátlan módon - a halál okát agyvérzésben állapította meg.

A rendőrséget az elhunyt elszállítása után, a patológiai intézetből értesítették, hogy az asszony testén huszonnyolc késszúrást találtak, így kizárt, hogy halálának természetes okai lehettek. A háziorvos ellen eljárás indult, amelynek alapján a doktort továbbképzésre küldték.