Orgiára buzdította diákjait a kiskunhalasi tanár

Vágólapra másolva!
Ügyvédje szerint csak azért kínálta sörrel tanítványait a szexbotrány miatt őrizetbe vett kiskunhalasi tanár, hogy azok ne titokban igyanak. A férfi már az őrizetbe vétele előtt ügyvédet fogadott magának - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Március közepén helyezte előzetes letartóztatásba a Kiskunhalasi Városi Bíróság a Szilády Áron Református Gimnázium egy volt tanárát. A férfit kiskorúak huszonnégyrendbeli veszélyeztetésével gyanúsítják.

A kiskunhalasi tanár szabad szellemben terelgette kilencedik osztályos diákjait. A szokatlan oktatási módszerekre sokan felfigyeltek, akkor azonban már senki nem tudott szemet hunyni az események felett, amikor az egyik növendék megharapta a másik péniszét. Ekkor derült fény arra is, hogy a magyar szakos tanár mélyenszántó szexuális párbeszédeket folytatott a gyerekekkel, akiket a diákok elmondása szerint orgiákra buzdított - írja a szerdai Blikk.

"Olyan volt, mintha rajtunk keresztül akarná megélni azt, amit ő kihagyott. Szabadon beszéltünk a szexről, amolyan műhelytitokról is, nem kerülve ki a mocskosabb részleteket sem" - mondta a lapnak egy diák, aki szerint a tanár osztályából többen vallomást tettek a rendőrségen az iskolában és táborokban zajló eseményekről.

Sok szülőnél az verte ki a biztosítékot, hogy gyermeküket a tanár maga kínálta meg alkohollal az egyik ilyen táborban. "Védencem valóban sörrel kínálta a gyerekeket, azonban egyetlen korttyal csupán. Bár tudta, hogy ezt nem teheti, mégis úgy gondolta, megelőzi azt, hogy a gyerekek titokban igyanak. A két rossz körül a kisebbiket választotta" - magyarázta a Blikknek Kastyák János, a tanár védője, aki fellebbezést nyújtott be a letartóztatás miatt. Erről a héten dönt a bíróság. Az ügyvéd szerint a magyartanár napokon belül szabad lesz. A kilencedikesek osztályfőnöke egyébként már akkor ügyvédhez fordult, amikor még meg sem kereste a rendőrség.