Vágólapra másolva!
Havi 71 ezerrel megemelnék egy kormányzati javaslat szerint a képviselők albérletpénzét. Így 187 ezer forintot költhetnek bérlakásra vagy szállodára a parlamenti szünetek alatt is - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Jelenleg havi 116 ezer forint lakhatási támogatás jár azoknak a képviselőknek, akik úgy nyilatkoznak, hogy nem Budapesten laknak, és azoknak is, akiknek a lakóhelyük nem esik egybe a választókerületükkel. Jövőre pedig akár 187 ezer forintos albérlet is dukálhat azoknak a politikusoknak, akiknek nincs fővárosi lakóingatlanuk - írja a szerdai Blikk. Ez még akkor is jár, amikor bezárják a parlamentet, és nyári vagy téli szünetet tartanak.

Ebből a pénzből a belvárosban, frekventált helyen nagyon nívós polgári lakásokat lehet bérelni, akár 120 négyzetmétereseket is - mondta a lapnak Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője, aki szerint nagy minőségi ugrás van a 187 ezer forintos bérlakás és a 116 ezer forintos albérlet között.

A trükköző képviselők viszont rosszul járnak, mivel nem zsebbe kapják a lakhatási támogatást, mindent az Országgyűlés Hivatala fog intézni, a vásárlást és a bérlést egyaránt. "Szűkül a támogatás igénybevételének lehetősége, kevesebben lesznek jogosultak az bérlakásokra" - indokolta Lázár János fideszes frakcióvezető a javaslatát, aki 35-50 négyzetméterben szabná meg a képviselői lakások nagyságát, bár ezen a módosító javaslatok még változtathatnak.

Jelenleg 37 lakással rendelkezik az Országgyűlés Hivatala, ezek közül azonban csak néhány az 50 négyzetméter alatti, a költségvetésben pedig nincs betervezve pénz a lakásvásárlásra - tudta meg a Blikk, így vélhetően a vidéki képviselők többségének lakást bérelnek majd. Aki nem akar magának albérletet, az választhat szállodát. Erre is 187 ezer forint jut havonta, sőt frakcióvezetői engedéllyel túl is lehet lépni az összeget. Az Országgyűlés Hivatala várhatóan közbeszerzési eljárással választja ki, hogy melyik szálloda legyen ez - írja a szerdai Blikk.