Visszavonják felmondásukat a rezidensek

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évtized legjelentősebb, az egészségügyi dolgozókat érintő kormányzati intézkedésének nevezte a Magyar Rezidensszövetség elnöke, hogy összesen 86 ezer dolgozó bérét emeli meg a kormány. Papp Magor szerint akkor lesz minden rendben, ha az orvosok a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát keresik majd, a felmondóleveleket ennek ellenére a jövő héten megsemmisítik.
Vágólapra másolva!

A megelőlegezett bizalom jeleként nem aktiválja a letétbe helyezett felmondásokat a Magyar Rezidensszövetség - jelentette be Papp Magor, a szervezet elnöke, a kedden, a nemzeti erőforrás miniszter által bejelentett egészségügyi béremelésre reagálva. A személyes adatokat is tartalmazó felmondóleveleket várhatóan a jövő héten megsemmisítik, " ha az Államtitkár Úr segíteni akar ebben, őt is szívesen látjuk" - fogalmazott Papp, utalva arra, hogy Szócska Miklós egészségügyi államtitkár saját iratmegsemmisítőjét ajánlotta fel erre a célra kedden.

Papp Magor az elmúlt évtized legjelentősebb, az egészségügyi dolgozókat érintő kormányzati intézkedésének nevezte a keddi bejelentést, amely szerinte ugyan komoly lépés, de csak az első ilyen az egészségügyi bérek rendezése felé. Érdekképviselet ilyen bérrendezést még nem harcolt ki Magyarországon, mint a Rezidensszövetség - tette hozzá.

Külön sikernek nevezte azt, hogy nemcsak az orvosok, hanem az egészségügyi szakdolgozók is béremelést kapnak. Szerinte fontos lenne, hogy ez mielőbb kiterjedjen az alapellátásban dolgozókra is. Bár a szövetség nem érte el a korábban a kezdő orvosok számára kitűzött 200 ezer forintos bért, ezt tekinti továbbra is a végső célnak. Papp Magor szerint csak akkor lesz kiegyezés az egészségügyben, ha az orvosok fizetése eléri a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha a most bejelentett béremelést nem követik újabb lépések, Papp azt mondta: létrejött egy olyan közösség, amely képes kiállni az érdekeiért, és reagálni fognak, ha nem történik változás. "Nem sikerült varázsütésre megváltani a magyar egészségügyet" - mondta Papp, aki szerint tekintettel kell lenni a gazdasági helyzetre is. Ugyanakkor a rezidensek azt várják, hogy induljon el egy folyamat. Példaként Litvániát említette, ahol harmadára esett vissza az orvosok elvándorlása, miután 2005-től évi húszszázalékos béremelésben állapodott meg a kormány és az orvosok érdekképviselete.

Réthelyi Miklós miniszter által kedden bejelentett változások 86 ezer, az egészségügyben dolgozót érintenek. Azon orvosoknak, akik - ügyeleti díjazásuk nélkül - jelenleg bruttó 350 ezer forint alatt keresnek, bruttó 65 823 forinttal emelik a bérét. Ez az érintett orvosok mintegy nyolcvan százalékát jelenti. Az egészségügyi szakdolgozóknál egy teljesen új bértáblát dolgoztak ki, amely révén 22 ezer embernek 20 ezer forint feletti, további 32 300 embernek pedig 15 ezer forint feletti lesz az emelés mértéke.