Lelőttek egy parlagi sast Túrkevénél

Vágólapra másolva!
A madarat még februárban ölték meg, mostanra derült ki, hogy levadászták. A tettes három év szabadságvesztést is kaphat.
Vágólapra másolva!

Sörétes puskával lelőttek egy parlagi sast Túrkeve határában. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetkárosítás bűntett miatt tett feljelentést a rendőrségen - közölte Monoki Ákos, a szervezet tájegységvezetője.

Mint elmondta, az után tettek feljelentést, hogy bebizonyosodott: az egymillió forint eszmei értékű állatot vadászfegyverrel pusztították el. A 2011-ben született madár többnapos tetemére a túrkevei vadásztársaság hivatásos vadőre bukkant rá még februárban. A nemzeti park a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársától kért szakvéleményt. Az állatorvos öt sörétszemet talált a madár testében.

Monoki Ákos hangsúlyozta: mivel fokozottan védett faj egyedéről van szó, természetkárosítás bűntettét követték el, ez az állat értékét meghaladó összegű pénzbírsággal, valamint három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Magyarországon mintegy 130 pár parlagi sas él, Túrkeve térségében öt pár fészkel e nagy testű szárnyasokból.