A fejlesztések érdekében módosítanák a régészeti törvényt

Vágólapra másolva!
Úgy módosítanák a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, hogy könnyítsék a fejlesztéseket, nagyberuházásokat. A Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter által szombaton benyújtott javaslat értelmében nem kellene engedély a próbafeltáráshoz, és gyorsítanák az ügymenetet.
Vágólapra másolva!

Módosítaná a kormány a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, lehetővé téve, hogy a régészeti feltárások az állam érdekein túl ne tegyék nehezebbé a fejlesztéspolitikai célok megvalósítását - olvasható a nemzetierőforrás-miniszter javaslatában, amely szombaton került az Országgyűlés elé. Réthelyi Miklós indítványában újraszabályozná a nagyberuházásokkal összefüggő régészeti feltárások alapvető szabályait, a részletszabályozásra pedig a kormánynak adna felhatalmazást.

A javaslat szerint az örökségvédelmi törvényben nem lesz különbség nagyberuházás és állami nagyberuházás között. Az új szabályok szerint ezeknél a beruházásoknál a próbafeltárás nem lenne engedélyköteles tevékenység, amit az eljárás rövidítésével magyaráznak.

Újdonság, hogy a feltárást végző intézmény a további régészeti feladatok engedélyezésére vonatkozó kérelmét a próbafeltárás befejezésétől számított öt napon belül köteles lenne előterjeszteni, és arról az örökségvédelmi hatóságnak tizenöt napon belül döntenie kellene, "jelentősen rövidítve a további régészeti feladatellátás megkezdéséhez szükséges időt". A gépi földmunka ideje legfeljebb tíz nap lehetne.

A törvénymódosítás a kihirdetését követő harmadik napon lépne hatályba, rendelkezéseit pedig a folyamatban lévő nagyberuházásoknál is alkalmazni kellene.