Európában visszaszorult, de Magyarországon még tartja magát az influenza

Vágólapra másolva!
A múlt héten az influenzagyanús betegektől vett minták 42 százalékában mutatták ki az influenzavírust: ezzel a pozitív esetek aránya harmadik hete folyamatosan csökken Európa 15 országában. Magyarországon még kiterjedt a járvány.
Vágólapra másolva!

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint az influenzaszerű megbetegedések előfordulása 15 európai országban csökkenő tendenciát mutat, ami arra utal, hogy túl vannak a járvány csúcsán. 13 ország, köztük Magyarország még kiterjedt járványról számolt be - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton.

A múlt hétre vonatkozóan Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Észtország, Franciaország, Görögország, Lettország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Szlovénia és Svédország számolt be kiterjedt járványról. A 11. héten az influenzagyanús betegektől vett minták 42 százalékában mutatták ki az influenzavírust: ezzel a pozitív esetek aránya harmadik hete folyamatosan csökken - írta az ÁNTSZ.

Az elmúlt héten a megbetegedések 83 százalékáért az influenza A vírusa, 17 százalékáért a B vírus volt felelős. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két hétben a B vírus okozta megbetegedések aránya a duplájára nőtt - áll a közleményben.

Az ECDC január közepén jelezte, hogy Európában megkezdődött a járvány. Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) február közepén számolt be arról, hogy az influenzaszerű megbetegedések száma átlépte a járványküszöböt. Az OEK szerdai, legfrissebb jelentésében azt közölte, hogy a 11. héten Somogy megye kivételével az ország valamennyi közigazgatási területén csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma.