Porladó lépcsők árulkodnak a tompai polgárháborúról

tompai riport, városközpont felújítása
Vágólapra másolva!
A városi tévéből árad a propaganda, a megspórolt milliókat a képviselők osztották szét egymás között - a tompaiak szerint sok olvasata van az egyre reménytelenebb háborúnak, ami a polgármester és a képviselők között zajlik. A polgármester a város főterét 80 millióért trehányul felújító cég nyomába eredt, de lépten-nyomon a képviselőkbe ütközik. Állítólag mindenki új választást akar, mégsem jön össze.
Vágólapra másolva!

Az utcai padokról lekopott a lakkozás, a biciklitárolókról lepattogzott a festék és fél méterrel megdőltek, a vízelvezetők több helyen megsüllyedtek, az esővíz nem tud lefolyni a járdáról, a hatméteres zászlótartó rudakat le kellett szerelni, mert kifordultak a földből. A Szegedtől nem messze fekvő, ötezres Tompa központi tere nem hosszú évek alatt ment tönkre, a padok, biciklitárolók, zászlótartók és a térkőből kirakott járdák még nincsenek kétévesek.

A városközpontot nagyrészt uniós forrásból újították fel: az önkormányzat a közel 49 millió forintos támogatáshoz saját forrásból - nagyrészt hitelből - 30 milliót tett hozzá, így összesen 78 870 318 forintot költöttek a beruházásra. A felújítást 2009 májusában kezdték el és 2010. május 13-án adták át, az elvégzett munkára a beruházó öt év jótállást vállalt. Néhány hiba már akkor is látszott, ezt rögzítették is a jegyzőkönyvben, de azok egy évvel később, az első garanciális bejárás idején sem voltak még kijavítva.

Összekaptak rajta

A tér felújítása a parlamentben is téma volt március 19-én: a Jobbik képviselője, Hegedűs Lorántné a nemzeti fejlesztési miniszternek címzett interpellációjában vizsgálatot követelt, mert szerinte a városközpont felújítása során "az eredeti pályázati cél nem valósult meg, valakik nagyon jól jártak Tompán, a város pedig nagyon nem jól járt".

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A városközpont közel 80 millió forintból újult meg. További képekért kattintson a fotóra!

"Nekünk, átlagembereknek megfelel" - mondta egy fiatal tompai férfi az [origo]-nak a tér szemmel látható hibáiról és a laikus szemmel is sok helyen silánynak tűnő felújításról. A gyerekeivel játszó férfi azt mondta, a park korábban sem volt elhanyagolt, sőt, voltak benne hatalmas fák, amelyeket a felújítás során kivágtak, de lett helyette pár gyerekjáték, a kislánya pedig most tanult meg biciklizni a frissen rakott sétányon. A felújítás hibáit ő is ismeri, de főleg onnan, hogy tompai tévében folyamatosan mutatják őket, szerinte aki nem figyeli árgus szemekkel, nem is veszi észre őket.

A tér felújítása az elmúlt másfél évben állóháborúvá változtatta a független polgármester, dr. Homoki-Szabó Róbert és a hat független képviselőből álló képviselő-testület választások óta éles szembenállását. A beruházást még az előző polgármester, Belágyi Mihály indította el és vette át. "Mint minden nagy beruházásnál, az átvételnél volt néhány hiba, de a kivitelező dolga, hogy ezeket helyre tegye" - mondta Belágyi, aki szerint sok település büszke lehetne rá, ha olyan központja lenne, mint Tompának.

Perelne, de nem hagyják

Az új polgármester viszont a város szégyenfoltjának látja a felújított teret, és másfél éve hiába igyekszik elérni, hogy a kivitelező Soltút Kft. a szerződésnek és a terveknek megfelelően kijavítsa a hibákat. A tavalyi garanciális bejárás után a cég helyre tett pár dolgot, kijavították a szabványtől eltérő fellépőket a művelődési ház előtti lépcsősoron, amelyet hungarocellel borítottak, és egy év alatt teljesen elporladt, és újrafestették a polgármesteri hivatal és a mellette lévő idősek otthonának egy év alatt rozsdásodni kezdő kerítését.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Homoki-Szabó Róbert polgármester akár pert is indítana. Kattintson a képre, és nézze meg galériánkat!

A polgármester szerint még így is sok hiba maradt, és nem tud örülni az újrafestett kerítésnek sem. "A tervben az szerepelt, hogy ide kovácsoltvas kerítés kerül, ez van anyageladási szerződésben a számlákon is. A kapuk darabjáért majdnem egymillió forintot fizettek, ez azonban nem kovácsoltvas, hanem sokkal olcsóbb hajlított idomacél" - mondta Homoki-Szabó Róbert, aki szakértővel is átnézette a beruházást. A polgármester a szakértői vélemény alapján büntetőfeljelentést és polgári pert indítana a beruházó vállalkozó ellen, de a képviselő-testület többször is leszavazta az elmúlt hónapokban ezt a tervét.

Ki tudja, mi az a kovácsoltvas

"Ha egy gyerek rosszaságot csinál, nem az a megoldás, hogy lekeverünk neki két fülest, hanem ha emberi hangon nevelni próbáljuk" - mondta a város és a kivitelező közötti vitáról Kucsó István, aki a rendszerváltás óta tagja a tompai képviselő-testületnek. A helyi iskolát is igazgató Kucsó szerint a Soltút Kft. már korábban is dolgozott az önkormányzatnak, játszóteret csináltak szintén jórészt uniós forrásból, és utakat építettek, de soha semmi probléma nem volt.

Kucsó szerint most is inkább tárgyalni kellene velük, nem pereskedni. Az igazgató szerint a képviselő-testület úgy látja, a tárgyalások az elmúlt másfél évben a polgármester stílusa miatt nem vezettek eredményre, ezért elhatározták, hogy ők ülnek le a céggel. Meg is egyeztek, hogy a Soltút április 15-ig kijavítja azokat a hibákat, amiket elismernek. Bár közel a határidő, a cég még hozzá sem kezdett a javításokhoz, ami Kucsó szerint azért kár, mert ez a polgármester malmára hajtja a vizet, és ha a cég megint nem tesz semmit, "úgy fog tűnni, mintha igaza lenne". (Szerettük volna megkérdezni a Soltút Kft.-t is, de csütörtök óta nem talált alkalmat arra, hogy válaszoljon a kérdéseinkre.)

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Az önkormányzat kovácsoltvas kaput rendelt, ezt kapták helyette. Kattintson a képre és nézze meg galériánkat!

Kucsó ugyanis túlzásnak tartja a polgármester kifogásait. "Szerintem a polgármester lejárató kampányt folytat a cég ellen. A helyi tévében is folyton a hibákat mutogatja. Ezek persze tények, de a tényeket is be lehet állítani többféleképpen is" - mondta. Szerinte a polgármester olyanokat is felhoz, amik nem is hibák, ő például elégedett a kapuval, akármiből készült. "Nem tudom megítélni, lehet, hogy nem minden eleme kovácsoltvas. Lehet, hogy az nem megfizethető. Lehet, hogy mi laikus emberek mást hiszünk kovácsoltvasnak, mit ami valójában az. Lehet, hogy szakmai szempontból ez is kovácsoltvas" - mondta.

A digitális táblán is összekaptak

"A polgármesternek ezzel az egész cirkusszal az célja, hogy lejárasson minket, képviselőket" - mondta az [origo]-nak Kucsó István. Az iskolaigazgató és a polgármester viszonya egyébként sem felhőtlen, nyilvános vitájuk volt az iskolai túlórák, az iskolabál elszámolása és a digitális táblák beszerzése miatt is.

A digitális táblákra pályázaton 15 millió forintos keretösszeget nyert az önkormányzat, a közbeszerzést az iskolaigazgató közreműködésével írta ki a képviselő-testület, és közbeszerzési tanácsadó cég bonyolította le. A nyertes cég valamivel több mint nyolcmillió forintért szállította le a táblákat az iskolának. A polgármester ezt úgy értékeli, megspórolt több mint hatmillió forint közpénzt az államnak, az iskolaigazgató viszont azt mondta az [origo]-nak, hogy a polgármester "kivett több mint hatmillió forintot a város zsebéből". Szerinte fel kellett volna használni mind a 15 millió forintot, mert jobb táblákat is kaphattak volna.

Forrás: Hirling Bálint [origo]
Kucsó István képviselő és iskolaigazgató már a digitális táblákon is vitázott a polgármesterrel. Nézze meg galériánkat!

A digitális táblák beszerzése miatt már az iskola és önkormányzat több dolgozóját is kihallgatta a rendőrség. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az [origo] kérdésére azt írta, névtelen feljelentés alapján kezdtek nyomozni ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt, az ügyben eddig több tanút meghallgattak, de gyanúsítottat még nem jelöltek meg. Kucsó azt mondta, ő nem tudja, ki tehette a feljelentést, de szerinte a polgármester vitatható módon járt el a táblabeszerzésnél.

A város egy másik képviselője, Kovács Gábor szerint a polgármester azért ágál a városközpont felújítása ellen, mert a képviselők ellenzik, hogy szemétégetőt telepítsen az önkormányzat egyik földjére. Kucsó István és Kovács Gábor szerint a városi patthelyzetnek csak egy megoldása van: új választásokat kell tartani. Homoki-Szabó szerint is erre lenne szükség, ő már kétszer indítványozta is az elmúlt hónapokban, hogy a képviselő-testület oszlassa fel magát, de a javaslatot mindkétszer leszavazták a képviselők. Kucsó szerint az első alkalommal azért, mert nem volt szabályos a kezdeményezés, a második alkalommal pedig úgy ítélték meg a képviselők, hogy ennek még nincs itt az ideje.

A maradékot szétdobták

"Itt is úgy van minden, mint az országban. Csak a széthúzás meg a hátrafelé nézés megy" - mondta a városvezetés vitáiról egy középkorú tompai nő az [origo]-nak. Azt mondta, ő a polgármestert támogatja, mert úgy látja, hogy ő csak a város érdekeit nézi, és a közpénzeket akarja megvédeni. Egy fiatal nő is azt mondta, hogy ha új választások lesznek, megint Homoki-Szabóra fog szavazni. "A legtöbb ember őt támogatja" - mondta, majd ezen összevitatkozott az anyjával, aki szerint ez nem igaz.

"A képviselő-testület egy baráti körhöz tartozik, összetartanak, védik a régi polgármestert is, a mostani szélmalomharcot vív ellenük. Szoktuk nézni az üléseket a tévében, a képviselők csak ülnek ott, szerintem arra játszanak, hogy ne tudjon működni az önkormányzat" - mondta egy fiatal anyuka az [origo]-nak. Egy fiatal férfi szerint a városközpont körüli vitákat sem nehéz megfejteni. "Egyszerű a képlet, még a vidéki ember is átlátja a helyzetet. Csak arra tudunk gondolni, hogy kispóroltak dolgokat, megcsinálták 60 millióból a teret, a maradék húszmilliót meg szétdobták egymás között" - mondta.

Megy az állam, és megnézi

Március 19-én a parlamentben Hegedűs Lorántné interpellációjára válaszul Fónagy János államtitkár azt mondta, hogy megvizsgálják a tompai városközpont felújítását. A nemzeti fejlesztési miniszter elrendelte, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség soron kívüli vizsgálatot indítson és rendkívüli helyszíni ellenőrzést is tartson Tompán. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az [origo] kérdésére azt írta, hogy a tompai beruházással kapcsolatos vizsgálatuk a múlt hét elején elindult, rendkívüli helyszíni szemlét rendeltek el, amire várhatóan még ezen a héten sor kerül. Ha szükséges, szabálytalansági vizsgálatot fognak indítani, amit legfeljebb 90 nap alatt le kell zárni.

A vizsgálatról már az [origo]-nak nyilatkozó tompaiak is hallottak, de mindannyian féltek, hogy az nem lesz jó a városnak. Többen is azt mondták, úgy tudják, hogy ha kiderül valami szabálytalanság, az egész támogatást vissza kell fizetniük a saját pénzükből, ezért ha rajtuk múlna, inkább nem bolygatnák az ügyet.