Kormánygaranciát kap a főváros a BKV finanszírozására

Vágólapra másolva!
A BKV 63,1 milliárd forintos hitelét három év alatt kell majd kifizetnie a fővárosnak, a garanciával viszont megoldódik a közlekedési cég idei finanszírozása.
Vágólapra másolva!

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a BKV 2012-ben lejárandó hitelállományával kapcsolatban elvi garanciát vállal, ha a főváros készfizető kezességet vállal a BKV hitelállományáért - közölte a Kormányszóvivői Iroda. Ezzel a BKV 2012-es finanszírozása megoldódott - olvasható a közleményben.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az [origo] kérdésére azt mondta, hogy a BKV 63,1 milliárd forintos hitelét három év alatt kell majd kifizetnie a fővárosnak. A hitelt át fogják ütemezni, így az állami garancia csak az első lépés ahhoz, hogy rendezzék a BKV finanszírozását. A hitel átütemezéséről kilenc bankkal tárgyal a főpolgármester - mondta Szűcs Somlyó Mária az [origo]-nak.

A főpolgármester hétfőn, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének szünetében azt mondta, szerdán dönthet az állami garanciáról a kormány. Ezt a fővárosnak és nem a BKV-nak nyújtják, mivel a kormány jelezte, csak Budapestnek ad állami garanciát. A közgyűlés hétfői rendkívüli ülése ezért arról döntött, hogy Budapest teljes garanciát vállal a BKV adósságállományára, illetve további ötmilliárd forint tulajdonosi támogatást nyújt a közlekedési cégnek.

Tarlós István akkor jelezte, hogy ezzel a lépéssel a BKV finanszírozási problémája a következő három évre megoldódik, a következő lépés a hosszú távú finanszírozás biztosítása lesz. Hozzátette: április 15-ig meg kell egyezni a hosszú távú finanszírozásról, ezután feloldják a tavaly év végén zárolt 32 milliárdos normatívát, és megköthető lesz az új közszolgáltatási szerződés is; a régi április végén jár le.

A középtávú fenntartható finanszírozási konstrukcióval kapcsolatos tárgyalásokat a kormány által kijelölt delegáció tovább folytatja a fővárossal - tették hozzá. A delegáció tagja Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára, Fellegi Tamás, az IMF-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter és Naszvadi György.