Orbán ragaszkodott Schmitt Pálhoz

Vágólapra másolva!
Schmitt 2010-es megválasztásakor komoly ellenjelöltek nem voltak az államfői posztra, bár néhányan lobbiztak Vizi E. Szilveszterért, Pálinkás Józsefért és Áder Jánosért. Utóbbi legfőbb támogatója Kövér László volt, akinek kételyei voltak Schmitt-tel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál jelölésekor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a Fidesz Sólyom László után a párthoz lojális és irányítható elnököt akart az ország élére. Schmitt legfontosabb támogatója Orbán Viktor pártelnök volt, akinek az is fontos szempontja volt, hogy nem akart alkotmányjogászt köztársasági elnöknek - mondta 2010 júniusában a Fidesz egyik meghatározó politikusa az [origo]-nak. A politikus arra utalt, hogy ha Sólyom maradt volna a köztársasági elnök, elképzelhetők lettek volna konfliktusok a kormányfő és az államfő között.

Orbán Viktor a több hónapos jelölési folyamat ideje alatt végig Schmittet támogatta a felmerülő nevekkel szemben. Schmitt jelölését nagyon komoly konfliktusok árán a Fidesz teljes elnöksége, a kormánytagok és a jobboldali értelmiség teljes ellenállásával szemben vitte végig Orbán Viktor. Egy elnökségi ülésen a Schmitt jelölésével kapcsolatos vitában Orbán Viktor állítólag a lemondását helyezte kilátásába arra az esetre, ha az elnökség nem támogatja.

Az [origo]-nak az államfő választásakor nyilatkozó vezető politikusok és kormánytagok is azt mondták, hogy több alkalommal figyelmeztették a miniszterelnököt arra, hogy Schmitt Pál szégyent hoz majd a Fideszre, illetve hogy előbb-utóbb beüt egy olyan blamázs, amely miatt az őt jelölő párt is nevetségessé válik.

A Fidesz elnökségében több név is felmerült lehetséges jelöltként. Schmitt mellett komolyabban az MTA korábbi elnökeit, Vizi E. Szilvesztert és Pálinkás Józsefet fontolgatta az elnökség - mondta az [origo]-nak nyilatkozó politikus. A pártban nagy tekintélyű Kövér László uyganakkor Áder János mellett lobbizott. Áder neve az után került komolyabban szóba, amikor azt mérlegelték, hogy egy, a párthoz jobban kötődő embert jelöljenek-e. Kövér nem támogatta Schmitt jelölését, mert szerinte ő kevés az elnöki poszthoz, s kételyei vannak múltjának támadhatatlanságát illetően.

Schmittről végül nem szavazott az elnökség, a jelöléséről addig beszéltek, amíg kompromisszum nem alakult ki a Fidesz vezetésében. Ennek részeként végigbeszélték többek között Schmitt erényeit, illetve azt is, hogy milyen kockázatokat rejthet a jelölése.