A fővárosi KDNP örül, hogy elveszik Schmitt doktoriját

Vágólapra másolva!
Nemcsak az ellenzéki pártok, de a KDNP budapesti elnöksége is üdvözölte, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja doktori címétől Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kisebbik kormánypárt fővárosi vezetése szerint Schmitt Pál mellett azoknak is le kellene mondaniuk, akik abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt. A Jobbik úgy tudja, hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ügyről azt mondta, nincs olyan véleménye, amit megoszthatna a nyilvánossággal.
Vágólapra másolva!

Az MSZP örül annak, hogy a Semmelweis Egyetem Schmitt Pál doktori címének megvonása mellett döntött. A párt szóvivője közleményében üdvözölte a KDNP fővárosi elnökének kijelentését.

Szalma Botond, a KDNP budapesti elnöke még a doktori cím visszavonásáról szóló szenátusi döntés előtt, közleményében bocsánatkérésre, vagy lemondásuk megfontolására szólította fel azokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében "az igazság kiderítése helyett abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt".

Szalma Botond a fővárosi elnökség nevében üdvözölte a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának döntését Schmitt Pál doktorija ügyében. "Elfogadhatatlan, hogy valaki érdemtelenül birtokoljon egy olyan tudományos címet, amelyet a neve megkülönböztetésére is használhat" - fogalmazott, hozzátéve, fokozottan igaz ez olyan személyekre, akik magas állami tisztséget töltenek be.

Mile Lajos, az LMP országgyűlési képviselője szerint Schmitt Pálnak önként le kellene mondania. Az ellenzéki képviselő a Corvinus Egyetemen tartott Tárcatükör című rendezvényen, amelyen Martonyi János külügyminiszterrel vitázott, Török Gábor politológus kérdésére válaszolva azt mondta: a "legszerencsésebbnek" azt tartaná, hogy a köztársasági elnök maga ajánlaná fel a lemondását.

A Jobbik szerint Martonyi váltja Schmittet

A Jobbik szerint nem a Fidesz, hanem a népharag fogja eltávolítani Schmitt Pált a köztársasági elnöki posztról, és most már az a kérdés, hogy ki lesz az utód - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dúró Dóra. Az ellenzéki párt szóvivője közölte, a Jobbik vezetéséhez "olyan hírek jutottak el", hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek, akivel azonban a Jobbik szerint "Schmitt Pálnál is lejjebb süllyed a Fidesz", hiszen Martonyi Jánosnak "tisztázatlan állampárti múltja van", és amíg ezt nem rendezi, addig köztársaságielnök-jelöltnek sem alkalmas.

Lázárnak nincs véleménye

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) is azt közölte, hogy egyetért a KDNP budapesti elnökségével. Közleményükben azt írták, annak érdekében, hogy a felelősök mihamarabb elgondolkodhassanak esetleges távozásukról a közéletből, a DK meg is nevezi őket. Ezt követően felsorolták Orbán Viktor, Lázár János, Semjén Zsolt és Harrach Péter nevét. Mint írták, "ők valamennyien, és a mögöttük álló pártok és frakciók is" súlyos felelősséget viselnek abban, hogy Schmitt Pál személyében minden szempontból alkalmatlan, végül pedig a köztársasági elnök "közröhej tárgyává vált" személlyé lett.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a köztársasági elnöki intézmény komolysága azt indokolja, hogy kapkodás nélkül, kellő körültekintéssel járjanak el Schmitt Pál ügyét érintően. Lázár János nem akart nyilatkozni az ügyben, végül többszöri, a személyes véleményét firtató kérdésre azt mondta: "nincs jelen pillanatban olyan véleményem, amelyet megosztanék önökkel, azért sem, mert Magyarország köztársasági elnökéről van szó, a magyar köztársasági elnöki intézményről, ez pedig nem a kapkodásnak a műfaja jelen pillanatban".

Orbán Viktor a kecskeméti Mercedes-gyár hivatalos átadása után a Petőfi Népének Schmitt Pál plágiumügyéről azt mondta: az államfő személye sérthetetlen. Az [origo] információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök este fél nyolc körül beszélt Schmitt Pállal a kialakult helyzetről.

A plágiumügyről szóló összes cikkünk megtalálható ezen az oldalon.