15 illegális határsértőt fogtak el Csongrádban

Vágólapra másolva!
Összesen 15 koszovói, afgán és pakisztáni határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megyében a hétvégén. Egy szerb férfi ellen is eljárást indítottak a rendőrök, ő hét embert csempészett át a zöldhatáron.
Vágólapra másolva!

Több mint egy tucatnyi illegális határsértőt állítottak elő a rendőrök a hétvégén Csongrád megyében. A rendőrség tájékoztatása szerint szombaton este két férfit igazoltattak, aki sem személyazonosságát, sem pedig magyarországi tartózkodása jogszerűségét nem tudta igazolni. Mindketten afgán állampolgárok voltak.

Vasárnapra virradóra pedig négy koszovói férfira bukkantak Mórahalom külterületén a járőrök. Bár személyigazolvánnyal és útlevéllel rendelkeztek, de magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét ők sem tudták igazolni. Két óra múlva további két koszovói férfit találtak, aki illegálisan lépte át az országhatárt.

Vasárnapra virradóra egy nyolcfős csoportra figyeltek fel az egyenruhások az 55-ös számú főút mentén. Az igazoltatás során kiderült, hogy hárman koszovóiak, négyen pakisztáni állampolgárok, a nyolcadik pedig szerb állampolgár. A szerb férfiról kiderült, hogy ő segítette át a zöldhatáron a többieket az éj leple alatt, így vele szemben embercsempészés gyanújával büntetőeljárás indult. Mivel az egyik pakisztáni férfi már korábban megpróbálta illegálisan átlépni az országhatárt, így ellene is büntetőeljárás indult beutazási és tartózkodási tilalom megsértése gyanújával. A többiek ügyében idegenrendészeti eljárást indítottak.