Nyilvános Orbán diplomamunkája

2012.04.04. 19:10

A miniszterelnök a saját oldalára feltöltött dokumentumok alapján jeles eredménnyel védte meg Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című szakdolgozatát.

A miniszterelnök szakdolgozata teljes terjedelemében hozzáférhetővé vált az orbanviktor.hu weboldalon - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője. Havasi Bertalan korábban azt közölte, hogy a Miniszterelnökség a sajtóból értesült arról, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában Orbán Viktor kormányfő diplomamunkáját.

Orbán Viktor a honlapjára feltöltött dokumentumok alapján 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című szakdolgozatát. A kormányfő témavezetője Fellegi Tamás volt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

A Népszabadság arról írt, hogy kedden hiába kérte az ELTE Állam- és Jogtudományi Kartól a miniszterelnök dolgozatát, a könyvtárban közölték, hogy nem nyilvános Orbán Viktor diplomamunkája.

A lap információi szerint a dékán az után döntött erről, hogy Schmitt Pál plágiumügye januárban nyilvánosságra került. Az egyetem a lap szerint megkereste Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét, aki levelében megerősítette: az egyetemnek joga van a dolgozat nyilvánosságának korlátozásához.

KAPCSOLÓDÓ CIKK