Már a neten sem Schmitt Pál a köztársasági elnök

Vágólapra másolva!
Lekapcsolták a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapját, a rövid tájékoztató szerint az oldal a következő köztársasági elnök hivatalba lépéséig nem üzemel. Schmitt Pál hétfőn mondott le a köztársasági elnöki posztról, de még tegnap is doktorként mosolygott az oldalon.
Vágólapra másolva!

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján csütörtök reggel óta csak Schmitt Pál szűkszavú, az ország érdekeire hivatkozó lemondása és egy rövid üzenet fogadja a látogatókat. "Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit ideiglenesen Kövér László, az Országgyűlés elnöke látja el. Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja nem üzemel" - olvasható a lapon.

Schmitt Pál hétfőn, az Országgyűlés ülésén mondott le a köztársasági elnöki posztról, miután a Semmelweis Egyetem szenátusa a múlt csütörtökön megfosztotta kisdoktori címétől. A KEH honlapján az elmúlt napokban semmi változás nem történt, Schmitt Pál doktorként szerepelt az oldalon több helyen is, az oldal fejlécében pedig a múlt heti koreai látogatásán készült fotók váltogatták egymást, az egyiken Schmitt Barack Obama elnök társaságában nevetett.

Schmitt Pál lemondásáról és plágiumügyéről szóló cikkeink ezen az oldalon olvashatóak.