A bíróság felülbírálta a rendőrségnek azt a döntését, amely megtiltotta volna a vonulást. A rendőrség a várható közlekedési problémákra hivatkozva próbálta megakadályozni a demonstrációt, a bíróság szerint azonban hibás volt az érvelése.

A Fővárosi Törvényszék felülbírálta és hatályon kívül helyezte a Budapest Rendőr-főkapitányának azt a határozatát, amely nem engedélyezte az idei melegfelvonulást - erről a TASZ jogvédő szervezet adott hírt a honlapján. "A bírósági végzés kimondja, hogy a Meleg Méltóság Menetét meg lehet tartani a bejelentett útvonalon, nem áll fenn ugyanis olyan indok, ami a törvény szerint annak rendőrségi tilalmát megalapozná" - áll a jogvédők közleményében.

A rendőrség arra hivatkozva nem engedélyezte a szokásos éves felvonulás idei megtartását, hogy a menet akadályozná a forgalmat. A szervezők tiltakoztak ez ellen, rámutatva többek között arra, hogy januárban ugyanazon az útvonalon haladhatott a kormánnyal szimpatizáló, Békemenet nevű felvonulás.

A TASZ szerint a rendőrség hiába hivatkozott arra, hogy "az 1500 résztvevőre tervezett rendezvény megtartása Budapest belvárosának forgalmát megnehezítené, azt nem sikerült bizonyítania, hogy el is lehetetlenítené - márpedig a gyülekezési jogról szóló törvény (...) alapján csak abban az esetben tilthatta volna meg a rendezvényt, ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható".

A jogvédő szervezet szerint a bíróság többek között arra hivatkozva bírálta felül a rendőrségi döntést, hogy "a rendőrség esetleges közterület lezárásokra, várható rendezvényekre, nem pontosan meghatározott területekre, valamint konkrétumokat nélkülöző, jövőbeli, bizonytalan feltételezésekre, végül általános forgalmi adatokra hivatkozott".

Ezzel megismétlődött a tavalyi forgatókönyv, 2011-ben ugyanis a rendőrség szintén nem engedélyezte a melegek vonulását, de aztán a bíróság felülbírálta ezt a döntést.