Kihagyták a rossz tanulókat az osztálykirándulásból

2012.04.13. 9:03

Egy Csongrád megyei általános iskola osztálykirándulásából kizárták azokat a diákokat, akik a tanárok szerint rosszul teljesítettek - írja a Délmagyarország. Az egyik szülő tiltakozik a döntés ellen, az iskola szerint ugyanakkor a kirándulásra pályázaton nyerték a pénzt, és az összeg nem volt elegendő a teljes osztály utaztatására.

Szerbiába megy kirándulni az ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola egyik osztálya, a gyerekek közül ugyanakkor többen kénytelenek itthon maradni - írja a Délmagyarország című napilap. A 32 fős osztályból 25-en utaznak, az itthon maradókat rossz teljesítményükre hivatkozva választották ki a lap szerint.

Az iskola igazgatója, Hadfiné Böjthe Gabriella a Délmagyarországnak azt mondta, hogy még augusztusban pályázaton nyerték a pénzt a kirándulásra, és a pályázat 25 diák utaztatásáról szólt. Az igazgató szerint egy szülői értekezleten tájékoztatást adtak erről, és már akkor tisztázták a szülőkkel azt is, hogy a tanulói eredmények alapján fognak dönteni arról, ki mehet a kirándulásra, és ki marad itthon.

A kirándulásról kizárt egyik gyerek anyja kifogásolja az eljárást. Bunda Lászlóné a Délmagyarországnak azt mondta, tisztában van vele, hogy fia tanulási nehézségekkel küzd, de szerinte egy ilyen döntés visszavetheti a fejlődésben.

Az igazgató szerint a többi itthon maradó diák szülei nem tiltakoztak a döntés ellen, és hozzátette, "én lennék a legboldogabb, ha minden tanuló részt vehetne az utazáson", és kellő anyagi fedezet lenne a pályázati összegen felül.