Betörtek a kulcsi gyilkos házába

Vágólapra másolva!
Ismeretlenek betörtek abba a kulcsi ingatlanba, ahol április elején egy fiatalember négy családtagjával is végzett. Egyelőre nem tudni, hogy mi tűnt el.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen elkövetők betörtek abba a kulcsi családi házba, amelyben korábban H. Csanád Jutas négy családtagját megölte - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. A rendőrség tájékoztatása szerint a múlt héten a helyszínen végzett nyomozati munka során feldúlva találták a házat a rendőrök. A pecséteket feltörték, és láthatóan értékek után kutatva mindent felforgattak. Azt egyelőre nem tudni, eltűnt-e valami.

A rendőrségi szóvivő hangsúlyozta, hogy az emberölés miatti nyomozást nem befolyásolja a betörés, mert a helyszínelés során minden részletet sikerült rögzíteni. A múlt hét szerdán még a gyilkosságok helyszínén, a most feltört családi házában hallgatták ki a kulcsi gyilkosságok gyanúsítottját.