Szervezetten loptak egy telefongyár dolgozói

Vágólapra másolva!
Közel félmilliárd forint értékben lopott el kész telefonokat és alkatrészeket egy kanadai cég magyarországi gyárának több dolgozója, a zsákmányt aztán orgazdáknak adták el. A rendőrség két évig nyomozott a lopássorozat ügyében, a bűnszervezet irányítóit a múlt héten kapták el.
Vágólapra másolva!

Egy kanadai cég magyarországi gyárából a dolgozók ellopták az általuk gyártott chipeket, telefonalkatrészeket és kész telefonokat. Ezeket a gyárban dolgozó orgazdáknak adtak el, akik a fővárosba szállítva továbbértékesítették azokat egy szerb állampolgárságú testvérpárnak - számolt be a mintegy két évig tartó nyomozás eredményéről a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője hétfőn.

Varga Attila alezredes elmondása szerint a bűnbanda irányítói csomagküldő szolgálatokon keresztül külföldön, elsősorban a Távol-Keleten értékesítették az átvett alkatrészeket olyan cégeknek, amelyek készülékmásolatok gyártásához használták fel őket. A rendőrségnél az érintett cég tett feljelentést, miután a leltározás során több tízezres nagyságrendű hiányt észleltek az árukészlet ellenőrzésekor. A gyári dolgozók, akik ellopták az alkatrészeket és telefonokat, 10 és 100 ezer forint közötti összegeket, míg az orgazdák közel ötmillió forintot kaptak.

A szerb férfiak olyan nagyságrendben értékesítették ezeket az eszközöket, hogy az egyik csomag feladási díja két és fél millió forint volt, mert a csomag értékét 220 millió forint összegben határozták meg. A bűnszervezet vezetői olyan sok csomagot adtak fel külföldre, hogy az ezekkel foglalkozó cég nagykereskedelmi áron, 40 százalékos kedvezménnyel szállította küldeményeiket.

Varga Attila elmondta, hogy titkosszolgálati módszerekkel tartott nyomozás eredményeként számolták fel a bűnbandát, így jutottak el annak szerb állampolgárságú vezetőihez. A házkutatások során több személygépkocsit, nagy mennyiségű készpénzt, marihuánát és különféle számítástechnikai eszközöket, telefonokat foglaltak le a nyomozók.

A rendőrök a múlt csütörtökön, hajnalban Budapesten fogták el az egyik szerb férfit, míg Mezőkeresztesen két, Nyékládházán, Debrecenben és Tiszavasváriban egy-egy orgazdát vettek őrizetbe, a banda egyik tagja pedig önként jelentkezett a rendőrségen. A bíróság vasárnap az egyik szerb férfit és az egyik magyar orgazdát előzetes letartóztatásba helyezte, míg egy harmadik férfi esetében házi őrizetet rendelt el, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

Az alezredes elmondta, hogy az egyik orgazda, M. Zoltán magyar állampolgár, és a másik szerb férfi, K. Kornél ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki, és egyúttal kezdeményezik nemzetközi elfogatóparancs kiadását is az illetékes bíróságon.