Kerüli az uniós tűzfészket Németh Lászlóné

Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter, meghallgatása miniszterjelöltként
Vágólapra másolva!
Bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felel több, az EU-ban is kiemeltnek számító területért, a tárcát vezető Németh Lászlóné a tavaly év végi kinevezése óta még nem látogatott el Brüsszelbe. A szerepléseket Magyarországon is kerülő Némethnét a minisztérium szerint egyelőre nagyon lefoglalják a hazai ügyek, egy uniós tisztviselő szerint ugyanakkor személyes jelenlét nélkül nem sokat tud elérni egy miniszter az EU-ban.
Vágólapra másolva!

Visszatérő téma volt az uniós fejlesztések ügye azokon a tavaly decemberi bizottsági üléseken, amelyeken a fejlesztési miniszternek jelölt Németh Lászlónét hallgatták meg a parlamenti képviselők. Az egyik fideszes képviselő, Bóka István például arról kérdezte a miniszterjelöltet, hogy mit kíván tenni annak érdekében, hogy "az uniós források kapcsán Magyarország ne kerüljön rosszabb helyzetbe", mire Némethné azt válaszolta, hogy "megpróbálunk nyilvánvalóan minden [...] lehetőséget megragadni, és megtalálni azokat a partnereket, akikkel az érdekérvényesítés során egymást támogatni tudjuk".

Ehhez az érdekérvényesítéshez nyilván szükség van kapcsolatokra az Európai Unió igazgatási központjaként működő Brüsszelben is, a Magyarországon zajló uniós fejlesztések szempontjából kulcsfontosságú minisztériumot vezető Németh Lászlóné azonban a megbízatásának kezdete óta eltelt közel négy hónapban még nem járt a belga fővárosban.

Ez éles váltást jelent elődjéhez, Fellegi Tamáshoz képest, aki egy névtelenséget kérő uniós tisztviselő szerint intenzív kapcsolatot ápolt brüsszeli döntéshozókkal, és már alig több mint egy hónappal a miniszteri kinevezése után, 2010 júliusában bemutatkozó látogatást tett a belga fővárosban. Fellegi akkor találkozott az Európai Bizottság több tagjával és európai parlamenti vezetőkkel is, de azokban a hetekben hasonló bemutatkozásokon esett át a kormány többi tagja is. Néhányan - például Navracsics Tibor igazságügyi, Matolcsy György nemzetgazdasági és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - már a kormányalakítást követő első napokban részt vettek uniós tanácskozásokon.

Az elnökség idején más volt

Igaz, az az időszak sokkal intenzívebb volt az EU-s kapcsolatok szempontjából, javában zajlott ugyanis Magyarország felkészülése a 2011 elején kezdődő uniós elnökségre. Emiatt a szokásosnál több feladat hárult a magyar kormánytagokra is, és egy brüsszeli tisztviselő szerint ezért "a mostani időszakot nem lehet összehasonlítani az elnökségivel". Egy másik uniós forrás szerint ugyanakkor ettől függetlenül általánosságban is igaz az, hogy szükség van a miniszteri jelenlétre ahhoz, hogy egy ország érdekeit képviselni lehessen. Hozzátette, a miniszter van azon a szinten, akit fogadnak a magas rangú brüsszeli döntéshozók, például az Európai Bizottság tagjai.

Németh Lászlónénak több alkalma is lett volna arra, hogy Brüsszelbe látogasson a kinevezése óta, az elmúlt hónapokban ugyanis két olyan tanácsülés is volt, amelyek az általa vezetett minisztériumhoz tartozó területtel foglalkoztak. Ezek olyan tanácskozások, amelyeken a tagállamok kormányainak képviselői vesznek részt, és fontos részét képezik a bonyolult, sok áttételen keresztül zajló uniós döntéshozatali folyamatnak. Bár alapesetben az adott területért felelős miniszterek a meghívottak, nem számít kirívó esetnek, ha valamilyen alacsonyabb beosztású tisztviselőt küldenek maguk helyett.

A svéd miniszter lelkesen jön

Ez történt magyar részről azon a két idei tanácsülésen, amelyekben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) érdekelt volt. Február 14-én energiaügyben volt egy ilyen találkozó, amelyen a magyar kormányt Kovács Tamás Iván, az NFM egyik helyettes államtitkára képviselte, március 22-én pedig közlekedési témában tartottak egy tanácskozást, ezen pedig Völner Pál, az infrastruktúráért felelős államtitkár vett részt. A jelenlévők listájából kiderül, hogy ezeken az üléseken volt több más hasonló szintű tisztviselő is, de több nagy ország - például Németország és Spanyolország - is miniszteri szinten képviseltette magát. Mindkét terület - a közlekedés és az energetika - a legfontosabb uniós szintű témák közé tartoznak, az ezekkel kapcsolatos szabályozások és fejlesztések a kiemelt feladatok között vannak évek óta.

Forrás: MTI/Földi Imre
A miniszter elődjével, Fellegi Tamással

Egy brüsszeli forrás szerint a tanácskozások témájától, a napirenden szereplő ügyektől és a meghívottak személyiségétől is függ az, hogy kik azok a miniszterek, akik elmennek egy-egy tanácsülésre. "A svéd pénzügyminiszter például lelkesen jön, mert jól áll az országa, és így mindig megmondja a tutit" - példálózott a forrás, hozzátéve, hogy minden országban vannak miniszterek, akik kevésbé szívesen vesznek részt az ilyen üléseken.

Az NFM az [origo]-nak azzal indokolta Németh Lászlóné távolmaradását a tanácsülésekről, hogy "hasonlóan kiterjedt hatáskörű tárcák esetében más tagállamok is rendszeresen államtitkárokkal képviseltetik magukat a szektorális üléseken". Hozzátették, hogy a miniszter "elsősorban a hazai gazdaság meghatározó szereplőivel való kapcsolatfelvételre törekedett az elmúlt időszakban", de emellett "több uniós tagállam budapesti nagykövetével tárgyalt az utóbbi hónapokban, a megbeszéléseken természetesen érintettek uniós ügyeket is". Az NFM szerint az intenzív hazai munka miatt Németh Lászlóné brüsszeli látogatása "a későbbiekben valósulhat meg".

Hivatalnok típus

A miniszterről azt a hazai megnyilvánulásai alapján is lehetett tudni, hogy nem szeret szerepelni. Kerüli a sajtót, alig jelenik meg nyilvános rendezvényeken, és a parlamentben is rendszerint Fónagy János államtitkár válaszol helyette a képviselőktől érkező kérdésekre. Ezek rendszerint a befolyásos üzleti körökhöz fűződő viszonyát, például a kiterjedt gazdasági érdekeltségekkel rendelkező Nyerges Zsolt testvérének, Nyerges Attilának a tanácsadói kinevezését (erről részletek ebben a cikkben) firtatták, és a parlamenti szabályok miatt előfordult, hogy a miniszternek személyesen kellett rájuk válaszolnia.

A közelebbi ismerői szerint ugyanakkor Németh Lászlóné nemcsak azért kerüli a nyilvánosságot, hogy ne kelljen kellemetlen kérdésekre válaszolnia, hanem azért is, mert eleve ilyen a személyisége. A kinevezése előtt a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozó, közéleti tapasztalattal nem rendelkező miniszter az NFM egyik magas beosztású munkatársa szerint a tavaly decemberben lemondott Fellegi Tamáshoz képest sokkal inkább "hivatalnok típus", és legtöbb idejét a minisztériumban szokta tölteni. "Ha nincs itt, akkor kormányülésen van" - jegyezte meg egy március eleji háttérbeszélgetésen a névtelenséget kérő tisztviselő.