Nem nyit ki nyáron a siófoki Coke Club

Vendégek a Balaton partján a siófoki Coke Club strandon 2011.07.22-én
Vágólapra másolva!
Este kilenc órakor be kéne fejeznie a zeneszolgáltatást, 11-kor pedig be is kéne zárnia a siófoki szórakózóhelynek, ezért az üzemeltetők 15 év folyamatos működés után úgy döntöttek: inkább ki sem nyitják idén nyáron a helyet.
Vágólapra másolva!

A Fonyódi Városi Bíróság úgy döntött: csak este 9 óráig zenélhettek volna a siófoki Coke Clubban, ezért a szórakozóhely 15 év működés után idén már nem nyit ki. Andok Ágnes, a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére elmondta, hogy a Fonyódi Városi Bíróság ítélete értelmében a klubnak este 9 órakor be kellene fejeznie minden zeneszolgáltatást és 11-kor kellene bezárniuk. Mindezek betartásával nem tudják a nyaranta nyolc héten át tartó rendezvénysorozatot a megszokott minőségben megtartani, ezért végleg bezárják a klubot.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

A vezető közölte, hogy döntésük végleges, és más helyszínre sem szeretnék költöztetni a klubot. Mint kifejtette, a márkaépítő, ezért nem profitorientált rendezvénysorozat az elmúlt években egyre sikeresebb volt, tavaly már több mint 150 ezren keresték fel a klubot. Sajnálják a történteket, hiszen másfél évtizedig jól együtt tudtak működni a helyi önkormányzattal, és sikerült értéket teremteni Siófokon.

Az MTI információi szerint egy magánszemély perelte be a szórakozóhelyet az éjszakáig tartó hangos zenélés miatt. A cég döntésére a siófoki önkormányzat egy az MTI-hez is eljuttatott közleményben reagált kedden. Ebben Balázs Árpád polgármester kifejtette: az önkormányzata megérti, hogy a bírósági ítélet betartásával nem tudja a társaság a korábban megszokott minőségben és közönsége elvárásainak megfelelően megtartani a rendezvényeit. "Sajnáljuk, hogy a nagy közönséget vonzó helyszín nem nyitja ki kapuit" - fogalmazott a polgármester kitérve arra is, hogy a társasággal végig jó viszonyt ápoltak.

A város a döntést tudomásul véve gondoskodni fog a terület jövőbeni hasznosításáról. "Az ítélet esetleges precedens jellege elképzelhetetlen következményekkel járhat. Nem ismerek olyan nyaraló-, szórakozóhelyet, ahol 9 óráig lehet zenét szolgáltatni és 11 órától elsötétül a város, a vendéglátóegységek bezárnak. Ilyen szabályozás a vállalkozók tömegeit tenné tönkre, megfosztva az üdülőket a szórakozás lehetőségétől. Biztos vagyok benne, hogy nem ez a helyes egyensúly a pihenéshez és a szórakozáshoz való jog között, és a helyi rendeletek sem ezt célozzák meg - Siófok nem így várja a vendégeit" - írta közleményében a polgármester.

A szórakozóhely Siófok központjában, közvetlenül a Balaton partján üzemelt.