Nemzetközi kerítőcsoportot irányított az UFO frontembere

Vágólapra másolva!
V. Zsoltot előzetes letartóztatásba helyezték, a Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint 2010 elejétől küldött ki nőket Svájcba prostituáltnak - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezték az egyik kilencvenes években népszerű együttes, az UFO frontemberét - írja a Blikk. V. Zsolt a gyanú szerint prostituáltakat közvetített külföldre. V. Zsolt egyik ismerőse - aki neve elhallgatását kérte - a lapnak azt mondta, a férfi kiadót működtetett, producerkedett, tánciskolát alapított és rendezvényeket is szervezett, de hatalmas adósságot halmozott fel, amikor 2009-ben megbukott az egyik, általa szervezett balatoni fesztivál. A Blikk szerint a zenekar másik két tagja nem is sejtette, hogy a frontember mivel egészítette ki a tánctanári fizetését.

V. Zsolt a Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint nemzetközi kerítőcsoportot irányított. Egy svájci bordélyházat üzemeltető emberrel együtt 2010 elejétől nőket küldtek ki Svájcba prostituáltnak. A férfi egy termék népszerűsítésére keresett fiatal nőket, de a találkozókon rábeszélte őket, hogy jobb keresetért inkább prostituáltnak szegődjenek külföldre. Bartha László, az NNI szóvivője a lapnak azt mondta, a munka elvállalása után a kiutazás feltétele volt, hogy a férfi szexuális aktus formájában meggyőződjön a lányok testi adottságairól. V. Zsolt a szervezésért részesedést kért a prostituáltak keresetéből, és a svájci bordélyház vezetőjétől is fejpénzt kapott. A nyomozók úgy tudják, a férfi később Németországba is közvetített prostituáltakat.