Két héten belül a fővárosé lesz a vízművek

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról, valamint az 1997-ben kötött menedzsmentszerződés megszüntetéséről szóló megállapodást a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A főváros összesen nettó 15 milliárd forintért veszi vissza a vízműveket, és a döntés szerint május 8-ig kell aláírni a szerződést.
Vágólapra másolva!

Huszonhárom igen szavazattal, nyolc tartózkodás mellett fogadták el a fővárosi képviselők Tarlós István főpolgármester indítványát a vízművek visszavásárlásáról. A szocialista képviselők tartózkodtak. A főpolgármester múlt hétfőn állapodott meg előzetesen Jean-Louis Chaussade-dal, a francia Suez Environnement S.A. vezérigazgatójával a vízművek visszavásárlásáról. Ennek értelmében három részletben, az aláírástól számított két éven belül vásárolná vissza a kisebbségi részvénycsomagot a főváros.

A befektetői részvények megvásárlása, illetve a szerződés megszünte összesen nettó 15,1 milliárd forintba kerül a fővárosnak. A részvényekért fizetendő vételár teljes összege 12,094 milliárd forint, amelyből a főváros az adásvételi megállapodás zárásakor 8,25 milliárd forintot fizet ki, míg az aláírást követő két éven belül 3,844 milliárd forintot fizet két egyenlő részletben. A teljes árban benne van a társaság több mint 2,5 milliárd forintos adósságállománya is.

A befektetők az első negyedévre csaknem 469 millió forint menedzsmentdíjra jogosultak március 31-ig, azonban április 1-je után már nem jár nekik díj. A befektetők a tulajdonukban lévő részvények értéke tíz százalékának megfelelő kamatra jogosultak minden év december 31-ig, így év közbeni visszavásárlás esetén a vásárlás napjáig az éves kamat arányos része jár nekik. A megállapodás aláírása után a befektetőket nem illeti meg további osztalék az idei évben. A végleges megállapodás aláírásának május 8. a határideje.